Megérkezett a budapesti Keleti pályaudvarra a Vasút Európai Éve programsorozat keretében elindított „Connecting Europe Express”. Az Európát összekötő expresszvonat a környezetbarát és fenntartható vasút népszerűsítését és térnyerését szolgálja, valamint közös platformot ad annak megvitatására, miként tehető a vasút a legvonzóbb közlekedési móddá az utasok és a vállalkozások számára egyaránt – közölte a MÁV.

A különleges járat szeptember 2-án indult Lisszabonból, és öthetes útja során több mint 100 városban áll meg. 

Budapestről Kassa felé veszi az irányt, majd az egész Európán átívelő, több mint egyhónapos útja végén október 7-én érkezik meg Párizsba.

Fotó: CEE

A Connecting Europe Express útjához a vasúti kocsikat különböző európai vasúttársaságok biztosították, amelyhez a nemzeti vasúttársaság is csatlakozhatott. A vonaton vándorkiállításnak ad otthont a MÁV-START átalakított CAF poggyászkocsija, amelyen bemutatják a vasúti utazás élményét javító technológiákat és innovációt, valamint szemléltetik, hogy miként támogatja az az infrastrukturális projekteket. 

A Connecting Europe Express vonat budapesti érkezésének tiszteletére szervezett sajtóeseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

A magyar kormány a közösségi közlekedés versenyképességét elsősorban a környezetkímélő vasút térnyerésének támogatásával növeli. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fontos feladata, hogy 2030-ra teljes körűen kiépítse a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózatot. A környezetkímélő és energiahatékony vasutat a következő egy-másfél évtizedben indokolt a hazai szakpolitikai erőfeszítések középpontjában tartani. Magyarország összesen mintegy hatezer milliárd forintot tervez a kötött pályás infrastruktúra, járműállomány és szolgáltatások átfogó megújítására fordítani.”

Fotó: CEE

Dr. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára kiemelte:

„A kormány deklarált célja, hogy a vasúthálózat a közösségi közlekedés gerincévé váljon. Az állam, mint tulajdonos által nyújtott további pénzügyi segítségnek köszönhetően a vasúttársaság gazdálkodása stabil, a foglalkoztatás garantált, a munkahelyek biztonságban vannak. A MÁV tehát továbbra is biztos státuszt, tervezhető életpályát kínál dolgozóinak. A kormány célkitűzései egybecsengenek az európai uniós közép- és hosszú távú tervekkel, miszerint új lehetőségeket kell teremteni a gazdasági térségek és a közlekedési hálózatok összekapcsolására, hogy az emberek egyre inkább a közösségi közlekedési alternatívákat válasszák az egyéni közlekedéssel szemben.”

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hozzáfűzte: 

„2050-ig 700 km vasúti pályát kell villamosítani ahhoz, hogy a klímacélt el tudjuk érni. 2030-ig ehhez csaknem 800 darab új vasúti jármű beszerzése szükséges. A járműfejlesztések ennek szellemében jelentősek: a megrendelt 40 KISS emeletes motorvonatból tizennégy már forgalomba állt a legforgalmasabb elővárosi ceglédi és váci vonalunkon, és a jelenlegi ütemezés szerint 2022 végéig a teljes, negyven darabos flotta közlekedhet már az agglomerációban. A 90 darabos szériából ötvenöt saját gyártású IC+ kocsi járja az országot és zajlik az első osztályú IC+ kocsi gyártása. Az első vasútvillamosok a jelenleg zajló tesztek sikerességétől függően a tervek szerint november és karácsony között elindulhatnak Hódmezővásárhely és Szeged között. Folyamatban van 115 darab villanymozdony beszerzése is. A tavaly megrendelt négy nagyvasúti munkagépből hármat már leszállítottak a MÁV FKG részére, így az új gépek a költségmegtakarítás mellett nagyobb hatékonysággal képesek elvégezni a vasúttársaság saját pályakarbantartási- és felújítási munkáit.”

A rendezvényen az érdeklődőket köszöntötte Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külügyi államtitkára és Herald Ruijters, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság (DG MOVE) beruházási, innovatív és fenntartható közlekedésért felelős igazgatója is.