BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hattal nőtt a járvány halálos áldozatainak száma itthon

Több mint háromszáz új fertőzöttet regisztráltak.

323 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 732-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölték a hivatalos kormányzati tájékoztató honlapon.

Meghalt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 086 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 640, az aktív fertőzöttek száma pedig 6006-ra emelkedett. 220 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A beoltottak száma 5 834 961, közülük 5 541 598 fő már a második dózist is megkapta, 487 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A vírus ellen az oltás a megoldás.

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. Az oltás tehát minden más védekezési módszernél hatékonyabb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.