Az oltás felvételére és zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön orrot és szájat eltakaró maszk használatára hívja fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökségének állásfoglalása. 

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására – írják. 

Fotó: Shutterstock

Hozzáteszik: az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat. 

Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.

Még mindig két és fél millió beoltatlan van, és az most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet – írja az MTA elnöksége. 

A szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt. Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét – írják az akadémikusok.

Újra felvetetné velünk a maszkot az MTA elnöke

A védettségi igazolást is visszahozná a járványügyi védekezésbe Freund Tamás.

Merkely: Szükség lehet újabb korlátozásokra

Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd – mondta a Semmelweis Egyetem rektora.