Vasárnap hajnalban 67 éves korában meghalt Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista – tudta meg a hvg.hu. Családja közlése szerint szívprobléma okozta halálát.

Fotó: Wikipédia

Tragikus módon Kálmán C. György Facebook-oldalán mindössze egy héttel ezelőtt arról posztolt, hogy meghalt testvére, Kálmán László nyelvész.

Kálmán C. György 1954-ben született Budapesten. 1977-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-esztétika szakon. 1979-1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében könyvtárosként dolgozott, majd a modern irodalmi osztály munkatársa, később az irodalomelméleti osztály tudományos munkatársa, főmunkatársa lett.

Dolgozott szerkesztőként vagy szerkesztőbizottsági tagként a Literatura, a Cafe Babel és a 2000 folyóiratoknál. Docens, egyetemi tanár majd tanszékvezető volt a Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén; emellett az MTA Irodalomtudományi Bizottságának titkáraként is dolgozott.

Munkásságát 1989-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal ismerték el, később megkapta a Széchenyi professzori ösztöndíjat, 2003-ban pedig a Szépírók Társaságának díját is.