BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hír a falusi vállalkozásoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása.

A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. 

A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket.

„A Magyar falu programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. A program eddig kizárólag hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése európai uniós forrásokkal is kiegészül” – emlékeztetett Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Fotó: Kálmándy Ferenc

A magyar vállalkozások megerősödését segíti a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program is, amelyben a legkisebb hazai településeken működő legkisebb vállalkozások pályázhatnak 2–10 millió forint közötti támogatásra. 

„A program két korábbi felhívásában már eddig is 2600-nál több pályázót támogattunk 27,4 milliárd forint értékben, most pedig projektmérettől függően újabb 1500–4000 vállalkozás támogatását tervezzük” 

– hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A programban 2–10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások. A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 50 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. 

Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtése, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, és állományi létszámuk minimum egy fő lehet.

A támogatási kérelmek beadására 2021. november 9-től 2021. december 9-ig van lehetőség. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.