Kibertámadás hatására fennakadások történtek a támogatott üzemanyag kereskedése kapcsán Iránban – közölte az állami média kedden. Ennek hatására a benzinkutakon hosszú sorok alakultak ki, a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.

Az események kevesebb mint két évvel követik a november 19-i benzináremelést, amit széles körű tüntetések követtek, melyek során a karhatalom több száz ember életét oltotta ki.

Az olajminisztérium szerint a fennakadások csak a támogatott benzin vásárlásához szükséges okoskártyákat érintik, és a fogyasztók a drágább üzemanyagból most is gond nélkül tudnak vásárolni.

Fotó: Atta KENARE / AFP

A közösségi médián közzétett videók szerint több elektronikus táblát is meghekkeltek, és azok most azt a feliratot sugározzák, hogy

Hámenei, hol a benzinünk?

Nem ez az első kibertámadás, ami az országot éri, júliusban például a közlekedési minisztérium honlapját tüntették el a támadók. Irán a múltban a hasonló támadásokért az Egyesült Államokat és Izraelt okolta, míg az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak szerint pont Irán indított támadásokat az ő rendszereik ellen.