Kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás beadása a magyar Országgyűlésben – derül ki abból a hírlevélből, amit az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, Such György küldött ki az érintetteknek. A munkáltatóknak még október végén adott lehetőséget a kormány a kötelező oltás elrendelésére, ezek szerint a politikusok is példát fognak mutatni, és a levél szerint 2021. december 31-ig nekik és minden egyéb országgyűlési alkalmazottnak kötelező legalább valamelyik vakcina első dózisával beoltatnia magát, az erről szóló igazolást pedig be is kell mutatnia – írta meg az Azonnali.

Fotó: Teknős Miklós / VG

A védőoltás felvétele alól csak azok mentesülnek, akik egészségügyi okokból nem kaphatják meg, és erről orvosi szakvéleményt is mutatnak.

Ha valaki mégsem oltatja be magát, akkor 2022. január 1-től fizetés nélküli szabadságra küldik őket, ezalatt a teljes körű egészségügyi ellátásra sem lesznek jogosultak a munkavállalók, és ezt távmunkával sem válthatják ki, a helyzet egészen az oltás felvételéig marad így.

Már a horvát parlamentbe is csak védettségi igazolással mehetnek be a képviselők.

Frissítés: a rendelet kizárólag a hivatal által foglalkoztatott országgyűlési köztisztviselőkre és munkavállalókra vonatkozik, az országgyűlési képviselőkre nem – tájékoztatott Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.