A kínai Övezet és Út 2.0 a gyakorlatban

Első tíz éve alatt az Övezet és Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative, BRI) gyakran volt slágertéma a nyugati politikai diskurzusban és sajtóban, ami jobbára kritikákat jelentett. A 2023-as fórumon meghirdetett rebranding óta azonban Peking nagy Övezet és Út Kezdeményezés projektje mintha kikerült volna a Nyugat számára érdekes témák közül, a korábbiakhoz képest kevesebb nemzetközi figyelem ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kezdeményezés elhalt volna.

Indulásakor az Övezet és Út egy markánsan eurázsiai víziónak volt tekinthető, erre utalt a kezdeményezés első elnevezése (Selyemút Gazdasági Övezet) is. A történelmi selyemút mintájára a projekt fő célja Kína és Európa gazdaságainak összekapcsolása volt, elsődlegesen a szállítmányozási infrastruktúra fejlesztése révén. Ez az irányultság az orosz–ukrán háború és a Nyugat gyanakvó hozzáállása miatt egyre inkább megváltozott, a 2023-as újratervezés óta pedig folytatódott a földrajzi súlypont eltolódása, elsősorban a Közel-Kelet, Afrika és Délkelet-Ázsia felé. A trendet jól mutatja, hogy Kína ma már elsősorban a fejlődő világra, a globális dél országaira szabja a kezdeményezést.

Az Övezet és Út 2.0 kapcsán a kínai elnök 2023-ban utalt arra, hogy a jövőben a súlypont részben áttevődik a kisebb volumenű, helyi igényekre szabott fejlesztésekre. Ugyanakkor Kína nagy építkezési vállalatainak erősségét pont a megaberuházások adják, másrészt a fogadó országoknak valóban szükségük van a nagyszabású infrastruktúra-fejlesztésre ahhoz, hogy a gazdaságuk fejlődhessen. Így nem csoda, hogy az Övezet és Út 2.0 esetében is egyelőre a nagy projektek felé billen a mérleg nyelve, mivel a kezdeményezésben részt vevő országokban kínai részvétellel megvalósuló építkezési projektek átlagos volumene tovább növekedett, és az egyéb befektetések átlagos értéke 2025 első hat hónapjában rekordszintet ért el. A kínálat és kereslet találkozása pedig a következő években is biztosítani fogja, hogy legyenek a világban olyan kínai részvétellel zajló nagyszabású infrastruktúra-fejlesztések, amelyeket „Övezet és Út projektként” lehet elkönyvelni, és amelyek biztosítják, hogy a kezdeményezés ne kerüljön ki a fejlődő világban a köztudatból. 

Mindez nem jelenti ugyanakkor, hogy Pekingben ne gondolták volna komolyan, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a kisebb volumenű, helyi igényekre szabott fejlesztésekre. A nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős kínai állami szerv idén első ízben adott ki hivatalos jelentést az ilyen jellegű projektekről, amelyek révén Peking talán tartósabb befolyásra tehet szert az egyes társadalmakban, mint a politikai széljárás változásainak és nemzetközi kritikáknak jobban kitett nagy projekteken keresztül. Ez a stratégia szintén arra mutat rá, hogy Pekingben erősödik a kiábrándultság Európával és általában a Nyugattal kapcsolatban, és a BRI révén már nem elsősorban saját gazdaságát akarja összekötni a fejlett piacokkal, hanem egyre inkább a fejlődő országok közti együttműködés vezéralakjaként és gazdasági motorjaként akarja pozicionálni magát. A Trump-kormányzat döntése pedig, hogy beszünteti a USAID külföldi tevékenységét, lehetőséget kínál Pekingnek, hogy a helyi igényekre szabott programjaival betöltse a keletkezett vákuumot. Ennek a jelenlétnek köszönhetően Kína jó eséllyel lépéselőnybe fog kerülni a soft power terén a fejlődő világban. 

Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy Kína hitelezői pozícióból egyre inkább adósságbehajtó szerepkörbe csúszik át a fejlődő országok szemszögéből nézve, miután az Övezet és Út kezdeti éveiben a partnerországok által felvett hitelek közül egyre több jár le. 2025-ben a legszegényebb országok közé tartozó 75 államnak összesen 22 milliárd dollárnyi adósságot kellene visszafizetnie Kínának. Nagy kérdés, hogy ez az adósságbehajtói szerep milyen hatással lesz Kína megítélésére és a fejlődő országok összefogásával kapcsolatos kommunikációjának hitelességére. 

Az Övezet és Út újratervezése kapcsán Peking célkitűzése volt az is, hogy a hagyományos infrastruktúra-fejlesztés mellett hangsúlyosabbá váljon a digitális konnektivitás és a technológiai együttműködés. Washington technológiai leválást célzó szankciói az elmúlt két évben pedig tovább erősítették Peking motivációit, hogy a fejlődő országokkal építse tudományos és technológiai kapcsolatait. A Perzsa-öböl térségében például látványosan erősödik a Digitális Selyemúthoz kapcsolható kínai jelenlét, ami elsősorban 5G-hálózatok és adatközpontok kiépítését jelenti. A jövőben pedig várhatóan a mesterséges intelligencia kínál nagy lehetőséget ahhoz, hogy Kína új szintre emelje az Övezet és Út Kezdeményezésnek ezt az ágát. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztenderdalkotás ugyanis esélyt ad Pekingnek, hogy saját technológiáját minél szélesebb körben elterjessze, és tovább erősítse az Övezet és Út soft connectivity jellegét.