Tovább emelkedik a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma Szlovéniában és Horvátországban, ahol már katonai sátrakkal bővítik az egyik legnagyobb zágrábi kórház férőhelyeit. Szlovéniában pedig újabb Covid-osztályokat nyitnak – közölte a helyi sajtó hétfőn. 

Horvátországban a katonaság vasárnap hét fűthető sátrat állított fel a Dubrava Klinikai Kórház elé, összesen hetven férőhellyel. Brunom Spoljar dandártábornok a sajtónak azt mondta: a munkálatokkal szerdára készülnek el, és ha szükség lesz rá, tovább növelik a kapacitásokat.

Fotó: Mészáros János

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 1135 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a vírus okozta Covid-19 betegségben 55-en haltak meg. Kórházban 2338 beteget ápolnak, közülük 287-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 048 628-an kaptak védőoltást – a teljes lakosság 50, a felnőtt lakosság 60 százaléka –, közülük 1 859 418-an már a második adagot is felvették. 

A szomszédos Szlovéniában 1200-ra emelik a Covid-ágyak számát a kórházakban, ebből 280-at az intenzív osztályokon alakítanak ki. Robert Carotta országos koordinátor elmondta: az új férőhelyek már keddtől rendelkezésre állnak. A nagyobb problémát a szakképzett munkaerő hiánya okozza – tette hozzá. 

Janez Poklukar szlovén egészségügyi miniszter még a múlt héten elrendelte a teljes egészségügyi szféra mozgósítását. Az egészségügyi minisztérium felhívást küldött a nyugdíjas orvosoknak, az orvosi egyetemeknek és az egészségügyi középiskoláknak, kérve bekapcsolódásukat a munkába. 

Az ellátást a vöröskereszt, valamint a hadseregben szolgáló orvosok és nővérek is segítik. 

Hétfőre 2365 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében 21 beteg halt meg. Kórházban 990 beteget ápolnak, közülük 227-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 207 767-en kaptak védőoltást, közülük 1 131 251-en már a második adagot is. Ez a beoltható lakosság 57, a felnőttek 54 százaléka.

Eközben Ausztriában további szigorítások bevezetését tervezik, és vasárnap este Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter azt mondta, a beoltottaknak is éjszakai kijárási tilalom lesz, Szlovákiában pedig az alkalmazottaknak ezután igazolniuk kell a munkahelyükön, hogy be vannak oltva koronavírus ellen, sőt, a vendéglátóhelyeken is igazolni kell a védettséget, és aki erre nem hajlandó, azt nem engedik be.

Zuzana Čaputová szlovák államfő november 14-én este írta alá a járvány harmadik hullámával kapcsolatos törvényeket, amelyek május 1-ig hatályosak. A jogszabály pénzbírság kiszabását is lehetővé teszi akkor, ha valaki az egészségügyi dolgozókat támadja, Covid-igazolványt hamisít vagy veszélyezteti az egészségügyi ellátást.

Romániában a megyék frissített átoltottsági mutatóit tették közzé. Az adatok szerint Újszentes az egyetlen település az országban, ahol a lakosság átoltottsága minimálisan, de meghaladja a 60 százalékot

Idehaza a hétvégi összesített adatok alapján 21 060 fertőzöttet igazoltak.