A jövő évtől tízezrével épülnek majd az új lakások, így az áremelkedés is lassulhat
A lakásállomány növelése a kormányzati politika régi törekvése. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter még tavaly év végén jelentett be egy ezt támogató, azóta 300 milliárd forintos keretösszegre bővített tőkeprogramot. Valamint a fix 3 százalékos hitelprogramhoz kapcsolódóan is egy újabb, az otthonteremtést segítő rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. Mindezek hatására ötéves távon akár 50 ezer új lakás is megépülhet.

Az elkészült új lakások tömegesen várhatóan 2027 második felétől jelennek meg a piacon
A tegnapi naptól hatályos kormányrendelet szerint minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, és ezek minimum 70 százaléka megfelel a 3 százalékos támogatott hitel feltételeinek, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősülhet. Ez rendkívüli mértékben felgyorsíthatja az új lakások építését az engedélyezési folyamat egyszerűsítésével, és már egy-két éven belül is érdemben növelheti a lakáskínálatot.
A kiemelő rendelet hatására már 2026-ban elindulhat 20-25 ezer új lakás fejlesztése – köztük olyan projektek is, amelyek az Otthon Start nélkül nem valósultak volna meg. A Duna House számításai szerint a 2026-ban induló fejlesztések volumene mintegy 90-110 százalékkal növelheti a piacon lévő új építésű projektek számát, ugyanakkor ezek zöme még építés alatt lesz, így a tényleges átadások számában a nagyobb ugrás csak 2027–2028-ban várható. Ötéves távon az 50 ezer új lakás megvalósítása átlagosan évi 10 ezer többletátadást jelentene, ami 40 százalék körüli bővülés a jelenlegi szinthez képest.
Az újonnan elkészülő lakások ráadásul a kínálatot növelve mérséklik a fix 3 százalékos hitelprogram árnövelő hatását.
Nemcsak az otthonteremtést segítik, az építőiparhoz kapcsolódó alágazatokat is hajtják a programok
Az elemzők úgy látják, hogy az Otthon Start program és a Lakhatási Tőkeprogram stabilizálhatja az építőiparhoz kapcsolódó alágazatokat is.
Az új Lakhatási Tőkeprogram egyrészt a lakhatási válságra reagálva lendületet ad a hazai lakáspiac bővítésének, ezzel megkönnyítve sok ezer család, egyedülálló, fiatal és idős honfitársunk lakhatási kérdéseinek megoldását. Másrészt az elérhető lakásállomány növekedésén túl hozzájárul Magyarország gazdasági teljesítményének fokozásához is. A várakozások szerint a tőkeprogram 300 milliárd forintja összességében 800-1000 milliárd forintot mozgathat meg a lakásépítési piacon.
További részletek az Origo oldalán olvashatók.


