BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább bonyolódik a Pegasus-ügy

A szoftver készítője amerikai cégekkel nem üzletelhet a jövőben.

Az amerikai cégek számára effektíve megtiltotta a kereskedelmet az izraeli NSO csoporttal, a Pegasus kémszoftver fejlesztőjével az ország kereskedelmi minisztériuma – írja a Yahoo Finance.

Az amerikai hatóságok szerint a szoftverfejlesztő tekintélyelvű kormányok számára tette lehetővé, hogy aktivistákat, újságírókat és más kormánykritikus ellenzékieket figyeljenek meg. A döntést meghozó kereskedelmi minisztérium szerint a lépés része a Biden-adminisztráció azon törekvésének, mely az emberi jogokat helyezné az amerikai külpolitika középpontjába.

Fotó: Shutterstock

A lépés során az NSO mellett az orosz Positive Technologies és a szingapúri Computer Security Initiative Consultancy is tiltólistára került, ezen cégeket számítógépek feltörésére alkalmas eszközök árusításával vádolják.

A szoftvert sajtóhírek szerint Magyarország is használta, a parlament Honvédelmi és Rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén Pintér Sándor belügyminisztert hallgatták meg az ügyben, ám az ülést 2050-ig titkosították. Ugyanakkor az ülés után Kósa Lajos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szoftvert a Belügyminisztérium szerezte be; a a bizottság elnöke szerint ezzel nincs probléma, hiszen a nagy technológiai cégek sokkal szélesebb körű megfigyelést végeznek a magyar állampolgárokon, mint a magyar állam.
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.