Az egyedi sejtvizsgálat új eljárását dolgozták ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Debreceni Egyetem (DE) kutatói uniós támogatással – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pénteken.

A két intézmény kutatóiból álló konzorcium 2017 óta vizsgálta azt, hogy a sejtek genotípusa és környezete hogyan határozza meg a sejtek megfigyelhető tulajdonságait. A 2021. november 30-án záruló projekt több mint 980 millió forint európai uniós támogatással valósul meg.

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt években kifejlesztett új technológiák lehetővé teszik az egyedi sejtek követését és környezetük manipulálását a laboratóriumban, így végső soron segítenek megérteni azt, hogy a környezet és az örökítőanyag hogyan alakítja a sejtek viselkedését.

A kutatók újfajta módon ötvözték az egyedi sejt vizsgálatára alkalmazott technológiákat, ennek eredményeként új eljárásokat fejlesztettek ki. 

Ezeket olyan élvonalbeli tudományos területeken alkalmazták, mint a gyógyszermolekulák gyors jellemzése, a daganatok vizsgálata, az immunválaszban részt vevő sejtek kölcsönhatása, a fotoszintézis és sejtosztódás kapcsolatának megértése algákban, a korallalkotó algasejtek jellemzése és a káros mutációk evolúciós szerepének megértése egysejtű sörélesztőben.

A projekt áttörő eredményeiről több mint 40 tudományos közlemény született, közülük több a legrangosabb folyóiratokban jelent meg.