Az izraeli Tel-Aviv megelőzte Hongkongot és Szingapúrt, és az Economist Intelligence Unit (EIU) kutatásai szerint a világ legdrágább városa lett, írta a Bloomberg.

Az izraeli város a tavalyi ötödik helyről először került a lakhatás költségeit világviszonylatban felmérő Worldwide Cost of Living jelentés élére, és ezzel Párizst a második helyre szorította vissza Szingapúrral együtt. Az első öt helyezett között van még Zürich és Hongkong is.

Az EIU szerint a szárnyaló sékel, illetve az élelmiszerek és a közlekedés árának emelkedése a fő oka annak, hogy Tel-Aviv az első helyre került.

Fotó: JACK GUEZ / AFP

A tanulmány szerint a városokban az árak helyi valutában számolva 3,5 százalékkal emelkedtek az előző évi 1,9 százalékkal szemben. A legnagyobb költségnövekedés a közlekedésben volt tapasztalható, mivel a magasabb olajárak 21 százalékkal emelték meg a benzin árát.

Néhány további érdekesség a tanulmányból: 

  • Róma esett vissza a legjobban a rangsorban, a 32. helyről a 48. helyre.
  • Teherán a 79. helyről a 29. helyre ugrott, miután az Egyesült Államok újra bevezette az Iránnal szembeni szankciókat.
  • Hongkongban volt a legdrágább a benzin ára: literenként két és fél dollár.
  • A márkás cigaretták ára átlagosan 6,7 százalékkal emelkedett.
  • A szíriai főváros, Damaszkusz továbbra is a világ legolcsóbb városa.

Upasana Dutt, az EIU megélhetési költségeket kutató részlegének vezetője nyilatkozatában elmondta: „Bár a koronavírus elleni vakcinák megjelenésével a világ legtöbb gazdasága mostanra helyreállt, sok nagyvárosban még mindig kiugróan magasak az esetszámok, ez pedig szociális korlátozások bevezetésével jár. Az így keletkező áruelosztási zavarok hiányt és magasabb árakat eredményeztek.”

Hozzátette, a következő évben várhatóan sok városban tovább emelkednek a megélhetési költségek, mivel számos ágazatban nőnek a bérek is. Ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a központi bankok óvatosan emelni fogják a kamatlábakat az infláció megfékezéséért – vélekedett.

A Worldwide Cost of Living az EIU által évente kétszer végzett felmérés, amely 173 városban 200 termék és szolgáltatás több mint 400 egyedi árát hasonlítja össze.

Végül a tíz legdrágább város listája:

  • Tel Aviv
  • Párizs (megosztott második helyezés)
  • Szingapúr (megosztott második helyezés)
  • Zürich
  • Hongkong
  • New York
  • Genf
  • Koppenhága
  • Los Angeles
  • Oszaka