Velünk marad a hidegfront kedden is. A többórás napsütés mellett nyugaton réteg-, keleten fátyolfelhők lehetnek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. Délutánig erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél. +5 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Észak-Európa felett ciklonok örvénylenek, hidegfrontjaik egészen Közép-Európáig érnek. A frontok mentén többfelé fordul elő kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, emellett Lengyelországban zivatarok is kialakultak. A Finnország fölötti ciklon hátoldalán a Balti-tenger térségében közel 140 km/h-s széllökést is regisztráltak.

Fotó: Shutterstock

Eközben Nyugat- és Dél-Európa időjárását anticiklon alakítja, így ott nagy területen napos, eseménytelen az időjárás, míg Franciaországban rétegfelhőzet borítja be a tájat.

Kedd estig a Kárpát-medence fölött újabb hidegfront vonul át, mögötte hátoldali helyzetre számíthatunk.

Kedden döntően derült vagy fátyolfelhős, napos, csapadékmentes idő lesz, de az északkeleti megyékben lehetnek felhősebb tájak is. Hétfő estig nagy területen lesz viharos az északnyugati, nyugati szél, majd veszít erejéből, de még éjszaka és kedden napközben is több helyen maradhat erős a légmozgás.

A hét második napján a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.