Cipőfelsőrész- és labdakészítő varroda Márianosztrán, szövőgyár Sopronkőhidán, zöldség-gyümölcsöt feldolgozó üzem Baracskán – csak pár példa a Fortepan gyűjteményében elérhető, a rendszerváltás előtt készült fotók alapján arra, hogy a magyar börtönökben rács mögött lévők foglalkoztatása mindig is fontos állami cél volt. Sőt, néhány évvel ezelőtt a Váci Fegyház és Börtön „lakói” maguk építettek egy új körletrészt, százhúsz hellyel bővítve ezzel az intézmény befogadóképességét.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A fogvatartottak reintegrációja – vagyis visszavezetésük a társadalomba –, valamint a foglalkoztatásuk kéz a kézben jár. A munka, az oktatás és a jóvátételi programokban való részvétel egyaránt azt segíti, hogy az elítéltek újra megtalálják a jó irányt, visszakapják a reményüket és a méltóságukat, csökkentve ezzel visszaesésük esélyét

– hangsúlyozta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a rabok munkavégzéséről szóló tájékoztatójában. Az elítéltek számára ugyanakkor ez nem egyszerűen egy lehetőség – törvény kötelezi rá őket. Nekik kell elvégezni ugyanis a börtönök fenntartásával, felújításával, karbantartásával járó munkákat, és ugyancsak ők dolgoznak a mosodákban, valamint a konyhákban is. Termelő-, mezőgazdasági, ipari tevékenységet szintén folytatnak a büntetés-végrehajtás (bv.) gazdasági társaságainál. A munka díjazása az előző évi összegének legalább a harmada.

A 2020-ban kiadott Börtönstatisztikai Szemle számai szerint 2019-ben mintegy 7900 fogvatartott dolgozott. Negyvenhat százalékuk a bv. ipari – például textil-, bútor-, fém-, papírszegmens – társaságainál, valamint agrárgazdaságainál, csaknem ugyanennyien az intézetekben, 759-en pedig a PPP-szerződéses formában működtetett bv.-intézményekben végeztek munkát. A BVOP azt is kiemelte, hogy a szervezet mára részben önfenntartóvá vált többek között az alapvető élelmiszerek terén, köszönhetően a bv. tésztagyárának, vágóhídjának, állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó üzemeinek, pékségeinek. De ugyancsak a belső „ellátási láncban” készülnek a zárkákba kerülő felszerelések, használati tárgyak.

Emlékezetes az is, hogy a koronavírus-járvány 2020-as kitörésekor a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben kezdődött meg az állami maszkgyártás, enyhítendő az országos készlethiányt. Mindezek mellett egy átlagos tanévben mintegy háromezer fogvatartott tanul a külvilágtól elzártan. Közülük – a szemle adatai szerint – a 2019–20-as tanévben 856-an általános, 1242-en középiskolai oktatásban, 1024-en szakképzésben vettek részt, huszonnégyen pedig felsőfokú tanulmányaikat folytatták. Vácon például burkoló-, Tökölön hulladékválogató-, Szegeden pedig kertészképzés indult tavaly.

Tulajdonképpen a büntetés-végrehajtási önfenntartás részeként is értelmezhető az a várhatóan ez évben befejeződő projekt, melynek célja egy tizenegy házból álló szolgálati lakópark kialakítása Kőbányán. A fővárosban dolgozó bv.-munkatársaknak és hozzátartozóiknak készülő, egyenként hatvan négyzetméteres könnyűszerkezetes ingatlanok építési munkálatait a Bv. Holding Kft. irányítja. Amellett, hogy fogvatartottak is dolgoznak az építkezésen, a beruházás különlegességeként említik, hogy itt a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságához tartozó, könnyűszerkezetes házpaneleket gyártó miskolci üzem technológiáját alkalmazzák.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!