Belátható időn belül személyesen találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden.

Peszkov nem közölte, hogy a két ország közül melyik lesz a vendéglátó fél.

Putyin és Macron pénteken és hétfőn telefonon beszélt egymással.

Az utóbbi kapcsolatfelvétel során az eszmecsere homlokterében az Ukrajna körül kialakult helyzet és az Oroszország által igényelt biztonsági garanciacsomag állt. A felek megállapodtak, hogy megvizsgálják egy személyes találkozó megtartásának lehetőségét.

Fotó: AFP

Kérdésre válaszolva Peszkov kijelentette:

Putyin napirendjén nem szerepel, hogy a nap folyamán telefonos eszmecserét folytasson Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

A brit kormányfő hivatala hétfőn közölte, hogy Johnsonnak, aki kedden Kijevbe utazott, szándékában áll az orosz elnökkel beszélni.

A szóvivő azt is közölte, hogy az erre vonatkozó amerikai külügyminisztériumi tájékoztatással szemben Moszkva nem juttatta el reagálását Washingtonnak az orosz garanciaigényekre adott amerikai válaszra. Mint mondta, a hivatalos orosz válasz szövegezése még folyamatban van, és Oroszország egy másik problémakörre vonatkozó nézeteit osztotta meg az Egyesült Államokkal.

Peszkov megerősítette, hogy előkészületben van az orosz elnök és Jair Bolsonaro brazil államfő személyes találkozójának előkészítése, de a látogatás idejét még nem közölte. Bolsonaro decemberben jelentette be, hogy Putyin meghívására Moszkvába készül.