Kereskedelmi műholdak képein is látható, hogy Észak-Korea korábban nukleáris kísérletekre használt helyszínén építkezés nyomai fedezhetők fel – írja a The Guardian egy keddi amerikai elemzésre hivatkozva.

A Punggje-ri helyszínen a műholdak által pénteken közzétett képek a 2018 óta nem használt területen aktivitás nyomait, így egy új épület készítését és egy régi javítását lehet látni az elemzést készítő James Martin Nonprofileration Studies (CNS) szerint. Ez szerintük arra utal, hogy valamilyen fajta döntés született a helyszínnel kapcsolatban.

Fotó: News1 / Dong-A Iibo / AFP

Az ország január óta rekordmennyiségű rakétát tesztelt, köztük a 2017 óta legnagyobbat is, és úgy tűnik, kémműhold felbocsátására is készül. A műholdak fellövése a hidegháború alatt az interkontinentális ballisztikus rakéták gyártásának képességét is jelezte. Nemzetközi megfigyelők szerint 

Észak-Korea jongbjoni reaktora is teljes gőzzel üzemel, potenciálisan atomfegyverek létrehozásához szükséges alapanyagot termelve.

A teszthelyszínt az ország 2018-ban, az önmaguk által indítványozott 2018-as, atomkísérletekről szóló moratórium idején lezárták. Kim Dzsongun azonban a leszerelési tárgyalások 2019-es elakadása után később arról beszélt, hogy már nem érzi kötelező érvényűnek a moratóriumot. A bezárás idején Észak-Korea azt állította, hogy a kísérleteknek helyet alagutakat robbantásokkal zárták le, mely alkalomra több külföldi sajtóképviselőt is meghívott, ugyanakkor nemzetközi megfigyelőket nem engedett a térségbe.

A helyszín 2018-as lezárásakor készült fotóFotó: XINHUA / Xinhua via AFP

A szerdai választásokra készülő Dél-Koreában vasárnap a nemzetbiztonsági tanács csak annyit közölt, hogy jelentős figyelmet fordítanak a Punggje-riben és Jongbjonban zajló eseményeknek.

A CNS elemzői szerint a Punggje-rinél látható változások az elmúlt pár napban történtek, és egyelőre nem állapítható meg, hogy pontosan mi és miért épül. Azonban megvan a lehetősége annak, hogy az ország visszatér a tesztelésekhez, ám elemzők szerint 

akár hónapokba, évekbe is telhet, mire a helyszín újra alkalmas lesz a robbantásokra.

Punggje-ri Észak-Korea egyetlen helye, ahol atomkísérleteket hajtottak végre. A föld alatti bunkerekben 2006-ban és 2007-ben összesen hat robbantást végeztek, melyek közül az utolsó és legnagyobb, úgy tűnik, geológiai bizonytalanságot is kiváltott, több földrengést okozva ezzel, de elemzők és titkosszolgálati források szerint valószínűleg a helyszín használható lehet a későbbiekben.