Rakétacsapás ért az ukrajnai Kremencsuk városában egy bevásárlóközpontot, amelyben több mint 1000 civil tartózkodott   – közölte Volodimir Zelenszkij elnök a Sky News beszámolója szerint. Az első beszámolók szerint a támadásnak legkevesebb két halottja és húsz sérültje lehet.

Az esetről egy videófelvételt is közzétettek a Twitteren.

A BBC arról ír, hogy vasárnap több mint egy tucat rakétát lőttek ki a kijevi térségre. A főváros az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapásait szenvedte el.

Eközben zajlik a G7-ek bajorországi találkozója. A keddig tartó tanácskozások második napjának megbeszéléseibe videón bekapcsolódó ukrán elnök kifejtette, 

legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának,

a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak. Zelenszkij szerint a tél beálltával a front is „befagyna”, vagyis még inkább elhúzódna a háború, amit feltétlenül meg kell előzni. 

Az ukrán elnök mindenekelőtt légvédelmi rendszerek szállítására kérte a csúcstalálkozó résztvevőit, rámutatva, hogy Oroszország egyre inkább rakétákkal és repülőgépekkel támad országára.