Míg korábban Budapest számos díjat és nemzetközi elismerést zsebelt be, idén a többi közt a Time Out 2022-es, a világ legjobb városait összegyűjtő listájáról is lekerült, noha tavaly még a 29. helyen szerepelt – írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, az idei rangsorolásnál fontos szempont volt, hogy ne csak jó legyen meglátogatni az adott várost, de jó legyen ott élni is. A Magyar Nemzet felidézi azt is, hogy 2019-ben az EBD ­Európa legjobb úti céljának, a Lonely Planet a világ második legjobb helyének választotta Budapestet, ráadásul akkor a főváros elnyerte az Európa sportfővárosa címet is. 

20220706 BudapestSzéchenyi Lánchíd felújítási munkálata.fotó: Markovics Gábor (MG)Ripost
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Tarlós István akkori főpolgármester a Budapestnek ítélt Európa legjobb úti célja 2019 díj átvételekor kiemelte, hogy ez az elismerés azért is fontos, mert elnyeréséhez a világ minden tájáról érkező, több tízezer utazó szavazatára volt szükség.

A versenyben a magyar főváros győzelme egyértelmű volt, több szavazatot kapott, mint Párizs, Athén, London vagy akár Firenze.

Budapestet később a The Economist a legélhetőbb kelet-európai fővárosnak választotta, miután 2010 óta húsz helyet lépett előre a világranglistán, megelőzve olyan helyeket, mint New York vagy London.

A Magyar Nemzet szerint 

az elismerések elmaradása a régóta fennálló forgalmi káosz következménye, amely az elhúzódó beruházások miatt alakult ki, 

de a szemetes közterek is rontanak az összképen. Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerint amikor a főváros több ezer kukát leszerelt, azzal csupán elhanyagolható mennyiségű pénzt spórolt meg.

A tömeges kukaleszerelést később Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is hibás döntésnek nevezte.