A kínai hadsereg hétfőn bejelentette, hogy tovább folytatja a Tajvan körül múlt héten megkezdett hadgyakorlatait, amelyeknek az eredeti tervek szerint helyi idő szerint vasárnap délben kellett volna befejeződniük.

CHINA-PLA-THE EASTERN THEATER COMMAND-JOINT EXERCISES (CN)
Fotó: Gong Yulong

Kína múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek hat helyszínen zajlottak Tajvan környékén, és a kínai hadsereg éleslőszert is használt, valamint rakétákat lőtt át a sziget fölött.

A kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn azt közölte, hogy folytatják a hadgyakorlatokat, és elsősorban a tengeri hadviselésre és tengeralattjáró-elhárító műveletekre fognak összpontosítani.

Bár Kína többször tartott hadgyakorlatokat a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó művelet még nem volt. Tajpej blokádnak minősítette Kína tevékenységét, és Caj Ing-ven elnök felelőtlenségnek nevezte, hogy Peking szándékosan emelte a katonai fenyegetés szintjét. Antony Blinken amerikai külügyminiszter is kifogásolta Kína teljességgel aránytalan reakcióját Pelosi látogatására.

Nem kellett hozzá sok, hogy a kínai és tajvani hadihajók összecsapjanak

A kínai és tajvani hadihajók nyílt tengeri macska-egér játékot játszottak egymással, órákkal a négynapos, példátlan kínai hadgyakorlat tervezett vége előtt, amelyet az Egyesült Államok házelnökének tajvani látogatása indított el.