Észak-Korea vasárnap ismét ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan közeléből a Japán-(Keleti)-tenger irányába – közölték a dél-koreai vezérkari főnökök. Az atomtöltet célba juttatására alkalmas rakéta a japán védelmi minisztérium közlése szerint 600 kilométeres távolságot tett meg, és 50 kilométeres magasságot ért el. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács elítélte és provokációnak nevezte Phenjan akcióját, s egyúttal kijelentette, hogy semmilyen okból nem tartja elfogadhatónak a rakétatesztelést. Észak-Korea katonai tevékenysége a nyilatkozatban foglaltak szerint egyértelműen szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival, és tovább szítja a feszültséget a Koreai-félszigeten és a térségben.

Kisida Fumio japán miniszterelnök nyilatkozatban közölte, hogy Tokió mindent megtesz, hogy információt gyűjtsön a rakétakilövésről, és hogy megbizonyosodjon a hajók és légi járművek biztonságáról. 

Sebesülésekről vagy károkról egyelőre nem tudni.

A dél-koreai katonaság közölte, hogy a vezérkari főnökök egyeztetnek az Egyesült Államok katonai parancsnokaival arról, hogy miként reagáljanak az észak-koreai fenyegetésekre.

Tengeralattjáróról lőhet ki rakétákat Észak-Korea

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a kilövés előkészületeire utaló tevékenységet szeptember 21-én és 22-én észlelték az Észak-Korea keleti partvidékén fekvő Szinpóban.

Dél-Korea hadserege már szombaton figyelmeztetett, hogy Phenjan tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) kilövésére készülhet. 

A rakétakilövésre utaló jeleket Szöul azután vette észre, hogy a Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken megérkezett Dél-Koreába, hogy közös hadgyakorlaton vegyen részt Szöullal.

Észak-Korea az idei évben gyorsított tempóban látott hozzá a rakétatesztelésekhez: január óta több mint 30 rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, valamint (2017 óta először) interkontinentális fegyvereket is tesztelt. A Phenjan jelentette fenyegetés várhatóan változatlanul fennáll majd Kamala Harrisnek, az Egyesült Államok alelnökének jövő heti tokiói látogatása alatt is. Az alelnök Abe Sindzó volt japán miniszterelnök állami temetése alkalmából látogat a japán fővárosba.