Várhatóan szerdán mutatja be a kannabisz legalizációjáról szóló javaslatot Olaf Scholz kabinetjének Karl Lauterbach egészségügyi miniszter. Az elképzelések szerint Németországban a felnőtteknél 30 gramm lehet a kender virágából, amit 

különleges, erre a célra létrehozott boltokban és esetleg gyógyszertárakban lehet majd megvásárolni. 

Legally operating Cannabis Shop, selling hemp products, in Krakow, Poland on November 9 2019.
Fotó: Jakub Porzycki / AFP

A tervek szerint 3 növényig az otthoni termesztést is lehetővé tennék, ám a kereskedelmi célú termesztés és forgalmazás erős államilag kontrollált keretek között zajlana. A szociáldemokrata Lauterbach a kormány számára bemutatja egy kutatás eredményeit is, amely szerint 

az országban mintegy 4 millió felnőtt használja a szert, így ezen adatokból jelentős feketepiac és ahhoz kapcsolódó szervezett bűnözés jelenlétére is lehet következtetni.

Noha a koalícióban részt vevő Zöldek is támogatják a legalizációt, miközben a múlt hónapban a szabaddemokrata pénzügyminiszter Christian Lindner arról beszélt, hogy az 2023-ban valósulhat meg, a szövetségi kábítószer és addikciós biztos, Burkhard Blienert azt sugallta, hogy annak életbe lépése inkább csak 2024-ben történhet meg.

A törvényjavaslat várhatóan az idei év végén vagy a következő év elején kerülhet a Bundestag elé, ám csak azt követően, hogy az unió sem jelent be azzal kapcsolatban kifogásokat. Ezért a szerdai javaslat a törvénykezési folyamat során még jelentős változásokon mehet keresztül – írja a Deutsche Welle.