Légiriadót rendeltek el csütörtök reggel Ukrajna egész területén, több városból, köztük Odesszából rakétatalálatokat jelentettek. Az első szirénák a déli és keleti régiókban szólaltak meg, majd figyelmeztették az ország középső és nyugati részén élő lakosságot is.

Orosz rakéta csapódott be a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – jelentették a helyi hatóságok. Több robbanás hallatszott a Dnyeper-parti Dnyipro városában is – közölte az ukrán televíziócsatorna, a Rada. Helyi médiajelentések szerint a városban megszűnt az áramszolgáltatás.

Kijevben időlegesen lekapcsolták az áramszolgáltatást – közölte a főváros áramellátásáért felelős társaság (DTEK). Az ukrán hatóságok korábban arról tájékoztattak, hogy a keddi orosz rakétacsapások több mint 30 ukrajnai infrastrukturális létesítményt rongáltak meg. A nemzeti energiatársaság, az Ukrenergo bejelentette, hogy az ország egész területén tervezetten, lépcsőzetesen időnként kikapcsolják az áramot.

More bulk carriers arrive in ports of Great Odesa
Ömlesztettáru-szállító hajók, amelyek Odessza kikötőjébe érkeztek a gabonafolyosó alatt. Fotó: NurPhoto via AFP

Odessza fontos tengeri kikötője és közlekedési csomópontja Ukrajnának az ország délnyugati részén, a gabonakiszállítások egyik legfőbb helyszíne. Ukrajna és Oroszország – nem közvetlenül, hanem Törökország és az ENSZ közvetítésével – július 22-én állapodott meg, hogy a világméretű éhínség mérséklésére szabad utat nyitnak az ukrán gabonaszállítmányok előtt. Ukrajna viszont a közelmúltban drónokkal támadta meg Oroszország fekete-tengeri flottáját, ezért az orosz fél arról számolt be, hogy már nem tartja magára nézve kötelező érvényűnek a megállapodást. A gabonakiszállítások ettől függetlenül folytatódtak.