BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önszántából lemond hatalmáról Erdogan, de egy utolsó ciklust azért még kitöltene

A 68 éves Erdogan amellett, hogy a Törökország államfője, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy a 2023-as választásokon indul utoljára – írta vasárnap a Yeni Safak című török kormánypárti napilap.
 

Turkish President Recep Tayyip Erdogan
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Erdogan szombaton az észak-törökországi Samsunban szólalt fel, és úgy fogalmazott: „Azzal az erővel, amelyet 2023-ban a nemzetünktől a magunk nevében utoljára kért támogatásból szerzünk, megkezdjük a Törökország Évszázada építését, és átadjuk ezt a dicső zászlót a fiataloknak.”
Törökországban 2023 első felében egyszerre tartják majd a köztársaságielnök- és a parlamenti választást.
A 68 éves Erdogan amellett, hogy a kis-ázsiai ország államfője, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is.

Erdogan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig köztársasági elnök. 2017-ben az ország addigi parlamentáris berendezkedése egy népszavazás következtében elnöki rendszerré változott, amely több jogkörrel ruházta fel az államfőt.

A jövő évi választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdogan leváltása, valamint a korábbi parlamentáris rendszer visszaállítása érdekében. A szövetség még nem hirdetett saját jelöltet a köztársasági elnök tisztségére.

Még nem érte el a száz százalékot a török infláció, ezért újra kamatot vágott a jegybank

A pénzromlás 2017 eleje óta két számjegyű Törökországban.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.