A török központi bank másfél százalékponttal, 9 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat – számol be a döntésről a The Wall Street Journal.

Economy In Turkey
Fotó: NurPhoto via AFP

A központi bankok világszerte kamatemeléseket hajtanak végre, hogy enyhítsék a magas energiaárak, a globális ellátási láncok zavarai és az orosz–ukrán háború miatt elszabadult inflációt, ám Törökország teljesen más politikát folytat. A pénzromlás 2017 eleje óta szinte megszakítás nélkül két számjegyű a közel-keleti országban, és idén a nyersanyagárak növekedése, valamint a központi bank kamatemeléssel szembeni vonakodása miatt az előző hónapokban negyedszázados csúcsot döntött, meghaladva a 85 százalékot.  

Az orosz–ukrán háború megviselte az ország gazdaságát, miközben Erdogan elutasította azt a közgazdasági tézist, hogy a kamatemelés visszafogja az inflációt.

Sőt, az államfő szerint az alacsonyabb kamatlábak segítenek majd az csökkentésében. Ez az érvelés ellentmond a hagyományos gazdasági elméletnek, és a török tapasztalatok sem igazolták. Ám a török központi bank kamatcsökkentések sorozatát hajtotta végre, és ezt tovább folytatja.

A török infláció alakulása
 

A jegybank az elmúlt négy kamatdöntő ülésén összesen 500 bázisponttal vitte lejjebb a kamatszintet. Bár a mostani döntést követően a központi bank azt közölte, hogy ezzel befejeződött kamatcsökkentési ciklus, de megfigyelők szerint az államfő tovább erőlteti majd a kamatcsökkentést, különös tekintettel a jövő évi választásokra. 

A török jegybank 2021 szeptembere óta 11,5 százalékponttal csökkentette a kamatot. Az enyhítési ciklus kezdete óta a líra jegyzése 55 százalékkal gyengült a dollárral szemben, csütörtökön 18,63 líra ért 1 dollárt, és az árfolyam alig mozdult el az újabb kamatvágás bejelentésére.

Az ország gazdasági, pénzügyi helyzete miatt Ankara kénytelen volt módosítani eddigi külpolitikáján, és kibékült közel-keleti riválisaival, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel. A NATO-tag Törökország nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen sem, és kifejezetten jó gazdasági kapcsolatokat ápol Moszkvával, miközben drónokat ad el Ukrajnának.

A dollár-török líra árfolyam
 

A kormány létrehozott egy speciális megtakarítási programot, amely arra ösztönzi az embereket, hogy lírában tartsák a megtakarításaikat. A kabinet bevezetett egy olyan szabályt is, amely arra kényszeríti az exportőröket, hogy devizabevételeik 40 százalékát a központi banknak adják el.

Dollármilliárdokat tervez a török jegybankban kamatoztatni Szaúd-Arábia – Erdogannak is jól jön a segítség

Szaúd-Arábia és Törökország egyre közelebb kerül egymáshoz, a diplomáciai kapcsolatok rendezése után pénzügyi téren is: a két ország tárgyalásokat folytat arról, hogy Rijád ötmilliárd dolláros betétet helyezzen el a török központi banknál. A források szerint a megbeszélések már a végső szakaszban vannak.