Köztársasági elnöki határozat jelent meg a szerda esti Magyar Közlönyben. Ebben Novák Katalin döntött a Honvéd Vezérkar főnökének kinevezéséről. Ez a titulus a magyar honvédség parancsnokát jelöli meg. 

BÖRÖNDI Gábor
Madaras, 2020. január 5.Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál tartott sajtótájékoztatón 2020. január 5-én. A tájékoztatón Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát.MTI/Molnár Edvárd
Fotó: Molnár Edvárd / MTI

A köztársasági elnök a  honvédelmi miniszter előterjesztésére úgy határozott, hogy Böröndi Gábor László altábornagyot jelöli ki erre a feladatra. A megbízatása május 4-től él és 

öt évre, tehát 2028-ig szól.

Azt, hogy Börönd Gábor László lesz a Honvéd Vezérkar főnöke, múlt hét csütörtök óta lehet tudni. Akkor a honvédelmi miniszter jelentette be, hogy felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. Szalay-Bobrovniczky Kristóf már akkor megnevezte Böröndit utódként, akinek most tehát hivatalossá vált a kinevezése.

Megindokolta a honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök leváltását

A magyar kormány elhúzódó háborúra számít. A harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit.