Kilenc nappal hasi műtéte után Ferenc pápa péntek reggel elhagyhatta a római kórházat, ahol az elmúlt napokban lábadozott. A 86 éves Ferenc pápa kerekesszékben távozott a Gemelli kórházból. Az egyházfő üdvözölte a kórháznál összegyűlt újságírókat és hívőket, miközben a rá várakozó autóhoz kísérték.
A pápa jól van. Jobb állapotban van, mint korábban
– közölte a katolikus egyházfő távozása után Sergio Alfieri sebészorvos, aki június 7-én megoperálta bélfali sérve miatt. Alfieri hozzátette, a pápa egészségi állapota már megengedi, hogy akár utazhasson is. Ferenc pápa augusztusra egy portugáliai és egy mongóliai utazást is tervezett. A Vatikán korábbi közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.
Kórházi kezelése során a Gemelli kórház rákbeteg gyerekeket kezelő osztályára is ellátogatott Ferenc pápa. A katolikus egyház élén 2013 óta álló pápa kedden kereste fel a kórházat, majd konzultált az ottani orvosokkal is. Korábban az esetleges lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani. Remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek majd.”