BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar űrhajósprogram: csúszhat az indulás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta: az a cél, hogy az űrhajósprogramból piacon eladható magyar termékek és szolgáltatások váljanak.

A 2021-ben elfogadott űrstratégia elemeként hirdették meg a nemzeti kutatóűrhajós-programot, a Hunort (Hungarian to Orbit). A magyar űrhajós útját 2024-re tervezik, de sok szempont befolyásolhatja az indulást. A kiképzés részeként a négy jelölt az elmúlt hetekben szárazföldi és vízi oktatást kapott.  Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos 2021. október 28-án jelentette be az űrhajós-kiválasztási eljárás megindítását és a program hivatalos elnevezését, amely a Hunor nevet viseli. A kiírásra több mint 240 pályázat érkezett, közülük 100 jelentkező vehetett részt a válogatón. 

„Először kettőre csökken az űrhajósjelöltek száma, az ő kiképzésük az Egyesült Államokban folytatódik. 

Nyilván az ott tapasztaltak alapján választjuk ki az amerikai szakemberekkel együtt a második magyar űrhajóst. Fontos kiemelni, hogy a kiválasztott űrhajós társának tartalékként végig készen kell állnia arra, hogy ha baj van, beugorjon, és ha kell, belőle legyen a második magyar űrhajós” – mondta a a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a Magyar Nemzetnek.

KAPU Tibor; SZAKÁLY András; SCHLÉGL Ádám; CSERÉNYI Gyula
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Hangsúlyozta, hogy az a cél, hogy az űrhajósprogramból piacon eladható magyar termékek és szolgáltatások váljanak. Azt is mondta, hogy 

könnyen lehet, hogy 2025 első felében mehetnek fel az űrbe a kiválasztott magyar űrhajósok, a tervezett 2024-es dátum helyett,

mert sok minden befolyásolja a Nemzetközi Űrállomás forgalmát. „Erre nincs ráhatásunk. Az a fontos, hogy Magyarország készen álljon arra, hogy amikor a rakéta elstartol, a maximumot hozzuk ki abból a történelmi harminc napból, amelyet a magyar űrhajós a világűrben eltölt” – nyilatkozta Ferencz Orsolya. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.