Németország Európa egyes részein megpróbálja megállítani a migrációt, miközben más határszakaszokon elősegíti az illegális bevándorlók beszállítását – írta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter vasárnap. 

A védelmi miniszter Olaf Scholz német kancellárnak üzent, miután Berlin bejelentette, hogy az Ausztriával, Svájccal és a Cseh Köztársasággal közös határokon szigorítja az ellenőrzést. 

Guido Crosetto a bejegyzésében ironikusan „következetesnek és zseniálisnak” nevezte az intézkedést, hangsúlyozva, hogy azzal egy időben Németország nem kormányzati szervezeteket (NGO) finanszíroz, melyek a menekülteket az olaszországi partoknál teszik ki.  

Fotó: Michele Tantussi / AFP

 

A probléma Németországé, nem a miénk. Mi szolidaritást kértünk, de Scholz és a német miniszterek másképpen nyilatkoznak.

„A kérdés nem kizárólag Olaszországot érinti, ide Európa és az ENSZ is kell” –  hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes a RAI 1 közszolgálati médium vasárnap esti híradójában. Tajani hozzátette, Németországban választási kampány zajlik, ezért nem mindig világos, amit mondanak. Úgy vélekedett, az embereket, akik Németországba akarnak menni, nem Olaszországba kell szállítani. Róma és Berlin között azt követően robbant ki vita, hogy nyilvánosságra került, a német kormány 790 ezer euró (csaknem 310 millió forint) finanszírozást adott az SOS Humanity berlini nem kormányzati szervezetnek, amely 2016 óta a Földközi-tengeren tevékeny, és az olaszországi partokra szállítja a migránsokat. Giorgia Meloni kormányfő szeptember 25-én levélben kért magyarázatot Olaf Scholztól. 

Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga párt vezetője ellenséges magatartásról beszélt Berlin részéről. Antonio Tajani pénteken a La Repubblica napilapban furcsának és aggasztónak nevezte, hogy az belügyminisztereinek a migrációs és menekültügyi csomag reformjával foglalkozó tanácsülésével egy időben hét NGO-hajó jelezte, hogy elindult Lampedusa partjai felé. A hajók közül négyet német civil szervezet működtet. 

Felteszem a kérdést, hogy a humanitárius hajók mögött nincsenek-e választási érdekek, (a németek) nem akarnak migránsokat saját városaikban

–  hangoztatta Antonio Tajani. Úgy vélekedett, a központi kérdés az, hogy „migránsokat akarnak-e menteni, vagy elkerülni, hogy Németországba érkezzenek meg”. Arra szólított fel: a civil hajók abba az országba vigyék az embereket, amelyek felségjelzésével bírnak. Ez az egyetlen megoldás, annál is inkább, mivel a migránsok Olaszországból más európai államokba akarnak továbbmenni –  mondta.