Ha bekövetkezne az elképzelhetetlen, a közvetlen fegyveres összecsapás az Egyesült Államok-NATO és Oroszország között, megvívható lenne-e atomfegyverek bevetése nélkül? Ha igen, milyenek az esélyek? Oroszországban a védelmi minisztériumhoz közel álló Vojennoje Obozrényije (VO – körülbelül: Katonai Megfigyelő) véleménycikke szerint nagyjából egyenlők lennének az esélyek, legalábbis Oroszországot az USA nemigen tudná térdre kényszeríteni – hazai pályán.
Ami jelzi, hogy „nehézsúlyú” szerző(k)ről van szó: Kína szerepének figyelembevétele. Peking roppant óvatos – és hatalmas tempóban fegyverkezik, ezt mindkét politikai-katonai vezetés jól érzékeli. Stratégiai ellenfele nem a gazdaságilag sokkal gyengébb, politikailag hozzá sokkal közelebb álló Oroszország, hanem a vele egy súlycsoportban lévő Amerika. Hogy ez egy valós, közvetlen amerikai–oroszországi katonai összecsapás esetén is érvényesülne-e – ez a milliódolláros kérdés. A VO egy másik írásában megjegyzi, hogy
2035-re Kína nagyjából ugyanakkora nukleáris arzenállal fog rendelkezni, mint a mai két „szuperhatalom”
(Washington és Moszkva), azaz mintegy másfél ezer „első körösen” bevethető, stratégiai nukleáris robbanófejjel és emellett több ezer taktikai bombával. Jelenleg mind Washingtonnak, mind Moszkvának másfél-másfél ezer, az első hullámban bevethető stratégiai atomfegyvere és elvben 4500-4500 taktikai bombája van. A két hatalom ellenőrzi a világon felhalmozott atomfegyverzet mintegy 95 százalékát.
A tengeri hadviselésben egyértelmű a nagy USA-fölény, a légi-űr hadászatban (beleértve a légvédelmi, stratégiai, taktikai rakétákat, cirkálórakétákat, csapásmérő nehéz drónokat) enyhébb amerikai előny érezhető. Viszont a szárazföldi hadviselésben – amit a szerző szerint elsősorban a páncélosok, a nehéztüzérség, a gépesített gyalogság, a DRG-k (Gyiverzionno-Razvedivatyelnije Gruppi – a különleges egységek, a SzpecNaz és társaiból verbuválódott Diverziós-Felderítő Csoportok) és a köréjük szervezett felderítő, elhárító, csapásmérő elektronikus eszközök határoznak meg – Oroszország fölénye vitathatatlan.
Moszkvának háromszor annyi tankja (MBT) van, mint a NATO-nak.
A cikk szerint az oroszországiak abból indulnak ki, hogy a NATO és az USA orosz területeken indít ellenük támadást.
De az Andrej Mitrofanov őrnagy által aláírt cikk szerzőjéről nem sokat tudni. Noha 321 cikket publikált a VO-n, gyanítják, hogy nem létező személy, akinek neve mögött a Kreml, a védelmi minisztérium, a katonai hírszerzés (GRU – GU) elemzői lehetnek. Annál is inkább, mert a 321 cikkben sok olyan technikai-technológiai újdonságról beszélnek elsőként, amelyekhez magánember, a védelmi minisztériumi hierarchián kívül működő katonai blogger nem juthat hozzá. Mitrofanov neve alatt november végén közölték a revelációszerű értesülést, hogy a levegőből indított hiperszónikus rakéta, a Kinzsal az USA teljes területét támadni tudja, mert ha a hordozóeszköz, az orosz stratégiai légierő legkorszerűbb Tu-160M bombázója igen nagy magasságba emelkedik, repülhet a hangsebességnél lassabban, mégis, a Kinzsalokkal 7500 kilométer sugarú körben lévő célpontokat támadhat. A novemberi Mitrofanov-cikk megerősítette, hogy a Tu-160M Kinzsalokat is indíthat. És a Tu-160M még légi utántöltés nélkül is képes elrepülni az USA nyugati partjai előtti nemzetközi légtérig, s onnan indíthatja a hagyományos vagy nukleáris robbanófejjel felszerelt Kinzsalokat.
Az említett írás egyértelmű figyelmeztetés az USA-nak:
védekezési képessége az első csapásmérés képességével rendelkező Kinzsal-Tu-160M kombináció ellen meglehetősen korlátozott. A cikk kiemeli: a Kinzsalokat a Tu-160M zárt bombaterében tárolják, és csak az indítás előtti másodpercekben – amikor kinyitják a fegyvertároló ajtaját – derülhet ki, mivel is akarják támadni az oroszok az USA-célpontokat.
Visszatérve a haderő-nemenkénti összevetésre: a tengeri hadviselésben mutatkozó amerikai fölény a 11 amerikai atommeghajtású repülőgép-hordozóban testesül meg, amelyek köré tengeralattjárókból, rakétaindító, partra szállító, ellátóhajókból álló csapásmérő csoport (Carrier Strike Group – CSG) gyűlik. Oroszországnak legfeljebb egy bevethető repülőgép-hordozója lehet, amely technikailag sokkal elmaradottabb az amerikaiakénál – de a 3 kínainál is. Semmi esélye Oroszországnak, hogy eredményesen szembeszálljon a tengereken az amerikai flottával – állapítja meg a szerző.
Más a helyzet a légierőt illetően. Ismét egy Oroszország területe felett vívandó csatából indul ki a szerző, aki szerint az erős oroszországi rakéta-légvédelem (kiváltképpen a magasabb légrétegekben) súlyos veszteségeket okozna az egészében véve erősebb légierővel rendelkező amerikaiaknak, akik kénytelenek lennének lejjebb, a földhöz közelebbi légi pályákat választani. Itt pedig a csöves-közeli hatótávolságú rakétatüzérség, a vállról indítható légvédelmi rakéták hatósugarába kerülnének. Gondban lennének az amerikaiak a modern gépeik karbantartását illetően is.
Egyértelműen Oroszország kerülne viszont ki győztesen a szárazföldön vívott csatákból
– vonja le a következtetést Mitrofanov. Ezt még akkor is tényként kezeli, ha az amerikaiakat a szárazföldi erői támogatnák. Az egyik legnagyobb veszélyt az amerikai csapásmérő helikopterekben látja. Viszont az Ukrajnánál tapasztalt felőrlő harcmodort az amerikaiakra kényszerítve, plusz többrétegű, aknamezőkkel, egyéb csapdákkal tagolt, kiépített védelmi rendszerrel Oroszország eséllyel hiúsítana meg egy, a területe ellen irányuló átfogó nyugati szárazföldi támadást – summázza a VO szerzője.
