Christopher Nolan Oppenheimer című filmje nyerte el vasárnap Amerikai Producerek Céhének (PGA) filmes fődíját.

30th Annual Screen Actors Guild Awards - Press Room
Cillian Murphy a legjobb férfi főszereplő Oscar-díjára is nagy eséllyel pályázik.
Fotó: NurPhoto via AFP

A több mint nyolcezer producert tömörítő céh 35. alkalommal adta át díjait, amelyeket az ágazat szakértői az Oscar-díj barométerének is tekintenek. Az elmúlt 15 évben 12 díjazott a legjobb filmért járó Oscar-díjat is elnyerte, legutóbb tavaly a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fi komédia.

A J. Robert Oppenheimer életéről forgatott filmdráma a producercéh fődíjáért ugyanazzal a mezőnnyel versenyzett, amelyből a március 10-i Oscar-gála győztese is kikerül. Az atombomba atyjáról szóló film mellett a Barbie, a Szegény Párák, és a Megfojtott virágok is a díjesélyesek között volt. Utóbbi rendezője, Martin Scorsese produceri pályafutásáért kapott David O. Selznick-díjat a vasárnapi ceremónián, amelyet a Los Angeles-i Ray Dolby Ballroomban rendeztek meg.

Robert Downey Jr., a film mellékszereplője az Oppenheimert a „valaha elméleti fizikáról készített legnagyobb költségvetésű produkcióként” méltatta.

A filmsztár szombaton este kapta meg a legjobb mellékszereplő díját a hollywoodi színészcéh (SAG) díjátadó gáláján, ahol az Oppenheimer ugyancsak tarolt:

megszerezte a legjobb színészgárda trófeáját, a címszerepet alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész díját vehette át.

A PGA vasárnapi díjátadóján az Utódlás és A mackó osztozott a televíziós fődíjakon. Az animációs kategória díját pedig a Pókember: A Pókverzumon át című produkció nyerte el.

Scorsese mellett kiemelkedő produceri pályafutásáért Charles D. King és Gail Berman is díjat kapott a szakmától az estén. King lett az első fekete producer, akit a Milestone-díjjal jutalmazott a PGA. Ezt az elismerést korábban Walt Disney, Clint Eastwood és George Lucas kapta meg a filmművészethez való hozzájárulásáért.

Film

  • Legjobb szereposztás: Oppenheimer
  • Legjobb férfi főszereplő: Cillian Murphy, Oppenheimer
  • Legjobb női főszereplő: Lily Gladstone, Megfojtott virágok
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Robert Downey Jr., Oppenheimer
  • Legjobb női mellékszereplő: Da’vine Joy Randolph, Téli szünet

Sorozat

  • Legjobb szereposztás (dráma): Utódlás
  • Legjobb szereposztás (vígjáték): A mackó
  • Legjobb színész (dráma): Pedro Pascal, Last of Us
  • Legjobb színésznő (dráma): Elizabeth Debicki, A korona
  • Legjobb színész (vígjáték): Jeremy Allen White, A mackó
  • Legjobb színésznő (vígjáték): Ayo Edebiri, A mackó
  • Legjobb színésznő (minisorozat vagy tévéfilm) : Ali Wong, A balhé
  • Legjobb színész (minisorozat vagy tévéfilm): Steven Yeun, A balhé
  • Legjobb kaszkadőrgárda (sorozat): Last of Us

BAFTA: tarolt az Oppenheimer, öt szobrot kapott a Magyarországon forgatott Szegény párák

Három hét múlva az Oscar-gálán is hasonló eredményekre lehet majd számítani.