BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rács mögé kerülhet az ittasan vezető Volánbusz-sofőr

Heves vármegyében idén februárban történt az incidens. Az ittas buszsofőr a vármegyeszékhelyt sem tudta elhagyni menetrend szerinti járatával.

Az Egri Járási Ügyészség gyorsított eljárásban – a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül – állította bíróság elé azt a távolsági autóbuszjáratot vezető férfit, aki ittasan ült a volán mögé – derült ki a Heves Vármegyei Főügyészség hétfői sajtóközleményéből.

volonos-illusztracio-a-sztrajkhoz05
Volán, busz, sofőr
Egy ideig biztosan nem vezethet újra buszt az ittas sofőr (Képünk illusztráció).
Fotó: Bujdos Tibor / Észak-Magyarország

Az ügyészség hétfőn bíróság elé állította azt a buszsofőrt, aki járművével januárban, a csúcsforgalom kezdetén az egri autóbuszállomásról ittas állapotban indult útnak Egerből a 26 kilométer távolságra lévő Balaton településig. A szóban forgó járaton a vezetőn kívül hárman utaztak

Az esetről a Világgazdaság is beszámolt: a sofőrt a rendőrök nem sokkal az indulás után, még a városon belül megállították, majd vele szemben intézkedtek, ekkor derült ki, hogy a férfi ittas volt. A vádhatóság az autóbusz sofőrjét ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állította az Egri Járásbíróság elé.

A járásbíróság a váddal egyezően állapította meg a tényállást és a férfi büntetőjogi felelősségét, emiatt

vele szemben egy év szabadságvesztést szabott ki, melynek a végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a sofőrt négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A meghozott döntéssel szembeni jogorvoslati nyilatkozattételre az ügyészség, a vádlott és a meghatalmazott védő is három munkanapot tartott fenn, így az ítélet még nem jogerős.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.