BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, miről beszélt Donald Trump Orbán Viktorral

Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, a republikánusok mostani elnök-jelőltjével találkozott pénteken a magyar kormányfő.

Pénteken ismét találkozott Donald Trumppal a magyar miniszterelnökkel. Orbán Viktornak a Facebookra posztolt bejegyzése alapján a békéről, a béketeremtés lehetőségéről lehetett főként szó a találákozon. A magyar miniszterelnök bejegyzésében azt írta: 

Találkozó Donald Trump elnökkel. Make America great again, Mr. President!

Emellett egyértelművé tette, hogy mindketten a béke mellett foglaltak állást.

 

Orbán Viktor csütörtökön Az amerikai–magyar kapcsolatok jövője címmel tartott panelbeszélgetést a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage alapítvány meghívására. Orbán Viktorral Kevin Roberts, a Heritage elnöke beszélgetett, a közönség soraiban a legnevesebb amerikai jobboldali politikusok, elemzők, közéleti személyiségek foglaltak helyet. A programot Vivek Ramaswamy amerikai konzervatív politikus, kommentátor, korábbi republikánus elnökjelölt vezette fel. Elhangzott: a világnak szüksége van egy mozgalomra, amely az igazságért, a hagyományokért, a családokért, az emberekért küzd.

Orbán Viktor miniszterelnök többnapos látogatást tesz az Egyesült Államokban, melynek keretében március 8-án Donald Trump volt amerikai elnökkel – és immáron egyetlen – republikánus elnökjelölttel is tárgyalt. Trump – Magyarország álláspontjához hasonlóan – a béke pártján áll, és az orosz–ukrán fegyveres konfliktus mielőbbi lezárását szorgalmazza annak érdekében, hogy ne haljanak meg többen a háborúban. Tekintettel arra, hogy a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson az egyik fő politikai törésvonal Joe Biden és Donald Trump között előreláthatólag a háború folytatása vagy a béke előmozdításának kérdése lesz, a Századvég feltérképezte, hogy a magyarok mit gondolnak a jelenlegi és a volt amerikai elnökről ebben a tekintetben.

A megkérdezettek többsége (53 százaléka) úgy érzi, hogy Donald Trump elnök hivatali ideje alatt békésebb és biztonságosabb volt a világ, mint jelenleg, Joe Biden regnálása idején. A magyarok – az USA elnökeként – Donald Trumpot (51 százalék) egyértelműen jobb NATO-szövetségesnek tartanák az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus befejezéséhez, mint Joe Bident (30 százalék).

 Joe Biden háborús elkötelezettségét mutatja, hogy ugyan az amerikai törvényhozás, a Kongresszus republikánus képviselői hónapok óta akadályozzák Ukrajna további katonai segélyezését, Biden jogi kiskapuk segítségével folytatja Ukrajna felfegyverzését. Az említett okokból kifolyólag a hazai közvélemény Joe Biden helyett Donald Trumpban látja a háborús konfliktus mihamarabbi lezárásának garanciáját. A kutatás alapján kijelenthető, hogy a válaszadók többsége (51 százaléka) Trumpot – amerikai elnökként – jobb NATO-szövetségesnek ítélné hazánk békéjének és biztonságának megőrzése szempontjából, mint az Egyesült Államok jelenlegi vezetőjét, Joe Bident.

Az Orbán Viktor vezette magyar delegáció helyi idő szerint délután öt órakor érkezett a helyszínre, ahol egy órán keresztül tárgyalnak Donald Trumppal és munkatársaival. A megbeszélés után közös vacsorával és koncerttel folytatódik a program – mondta Havasi Bertalan.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.