BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Robert Fico elleni merénylet: az egyik legjobb magyar testőr szerint ez történhet most Szlovákiában

Az Áder János korábbi köztársasági elnök védelméért felelős testőrség vezetőjét azután kereste meg a Világgazdaság, hogy a szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett kormányülésén Robert Fico miniszterelnök ellen merényletet követtek el. Pomozi Sándor dandártábornok lapunknak elmondta, hogy milyen protokoll szerint járhatnak el most Szlovákiában, és arra is kitért, hogy ő mit tenne, ha most döntéshozói helyzetben lenne.

„Egy általános protokollt kell minden egységnek kidolgoznia, amikor a feladatát elkezdi. Ezek közé tartozik az egészségügyi háttér előzetes feltérképezése, felmérése és biztosítása a védett személy esetében. Olyanokra is ki kell térni, mint a vércsoportja, a betegségei, az allergiái, de még az intoleranciái is. Ezen felül egy másik, kész terv alapján működő gépezet beindításáról is gondoskodni kell, melynek részese a mentőszolgálat és a helyszínhez legközelebb eső kórház is. Utóbbinak rendelkezésre kell állnia folyamatosan” – mondta a Világgazdaságnak Pomozi Sándor dandártábornok.

Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el / Fotó: AFP

Az Áder János korábbi köztársasági elnök védelméért felelős testőrség vezetőjét azután kereste meg lapunk, hogy a szlovák kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülésén Robert Fico ellen merényletet követtek el. Szlovákia miniszterelnökét sajtóhírek szerint a mellkasán és gyomrán találták el, az elkövetőt, egy 71 éves férfit a rendőrök elfogták. Az illetőt a szlovák sajtóban Juraj Cintulaként nevezték meg, és úgy tudják, egy lévai íróról van szó. Arról is beszámoltak, hogy több verseskötete is megjelent, 2016-ban pedig egy magán biztonsági szolgálatnak dolgozott, és akkoriban ő maga is támadás áldozata lett egy bevásárlóközpontban. 

Pomozi rámutatott: a nemzetközi gyakorlattal ellentétben náluk, az elnöki testőrségben és a terrorelhárítási központban hivatásos mentőtisztek dolgoztak napi 24 órában, teljes felszereléssel, akik ilyen esetben a testőrök biztosítása mellett 

  • megkezdték a sérült stabilizálást, és 
  • eldöntötték, hogy a célkórházba vigyék-e, vagy 
  • hívjanak hozzá mentőhelikoptert.

A dandártábornok hangsúlyozta: ilyenkor olyan információkat is be kell gyűjteni, minthogy ki az ügyeletes orvos az adott kórházban – ez ráadásul azokra a területekre, megyékre is érvényes, amelyeken a védett személlyel áthaladnak. 

20200303 BudapestÁder János köztársasági elnök személyi testőrségének gyakorlata az egyik fővárosilőtérenA képen:Pomozi Sándor rendőr ezredes, főosztályvezető - Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki ŐrségeFotó: Havran Zoltán HZMagyar Nemzet
Pomozi Sándor (középen) évekig védte Áder János egykori köztársasági elnököt / Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

„A szlovák kollégák nagyon ügyesek, jól felkészültek, többjüket személyesen ismerem, sok közös képzésünk, gyakorlatunk volt a múltban” – tette hozzá Pomozi Sándor, aki azt is felvázolta, hogy mi történhet Szlovákiában a merényletet követően. 

Az egészségügyi ellátással párhuzamosan elkezdődik a felderítő munka, a helyi videófelvételek és képek begyűjtése, a tanúk beazonosítása, meghallgatása. Továbbá a családtagok és az összes többi védett személy biztonságát meg kell erősíteni. Amíg nem tudjuk, hogy milyen céllal követték el a merényletet, addig bárki lehet célpont.

Azzal folytatta, hogy ilyen esetben a rendőri gépezet egyből, teljes apparátussal működésbe lép, miközben a világ árgus szemekkel figyeli minden lépésüket.

„Arról nem beszélve, hogy Szlovákia és Magyarország között a vezetői körben azonos sávok vannak, ezért amennyiben én most döntési helyzetben lennék, megerősíteném a magyar védett személyek védelmét is” – magyarázta Pomozi.

Hamran István szerint hibáztak Fico testőrei

Fatális hibáról beszélt a Denník N-nek adott interjúban a Robert Ficót ért merénylettel kapcsolatban Hamran István egykori szlovák rendőrfőkapitány, aki többek között úgy fogalmazott, hogy káosz volt, ez pedig nyilvánvalóan kudarc – írja a 24.hu.

Hamran szerint a merényletről készült felvételek alapján a testőröknek azonnal biztonságos helyre kellett volna vinniük a miniszterelnököt, ehelyett többen a támadóra vetették magukat és Fico autója körül futkostak. Mint mondta, egyértelműen a sebesülttel kellett volna foglalkozniuk, az elkövetőt pedig a rendőröknek lefegyverezniük.

Kiemelte: merénylet esetén a kormány tagjait is azonnal biztonságos helyre kell vinni, ám csak később evakuáltak őket, és a hírek arról szóltak, hogy nem minden politikus hagyta el a merénylet helyszínét.

Ilyen kihelyezett kormányülésekkor a testőrök és az egyenruhás rendőrök mellett civil rendőrök, a titkosszolgálat tagjai és a rendőrség speciális egységei is részt vehetnek a közjogi méltóságok védelmezésében – magyarázta. Hamran István felidézte: korábban arra is volt példa, hogy a Lynx kommandó tagjai védelmezték a közjogi méltóságokat.

Jelezte: arról, hogy milyen egységeket vonnak be a kormánytagok védelmébe, mindig a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal vezetője dönt. A volt rendőrfőkapitány úgy gondolja, hogy minden civilizált országban egy ilyen merényletet követően a belügyminiszter távozik a posztjáról.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.