Eltűnt 62 millió dollár értékű Ukrajnának szánt amerikai fegyver
Az amerikai védelmi minisztérium egy jelentés szerint nem tudja, hol van 62,2 millió dollár összértékű fegyver, amelyeket Ukrajnába küldtek. A következtetéseket a Pentagon főfelügyelője ismertette, miután értékelte, hogy a védelmi minisztérium hatékonyan ellenőrzi-e az ukrán fegyveres erőknek átadott védelmi eszközöket – írta a Magyar Nemzet.

A Pentagonnak folyamatosan problémái vannak az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek nyomon követésével azóta, hogy 2022-ben elkezdődött az orosz–ukrán háború.
A felügyeleti szerv azt is megállapította, hogy a veszteségjelentéseket átlagosan 301 nap után nyújtották be, ami körülbelül tízszer hosszabb, mint az előírt határidő. Emellett a nyomon követéssel megbízott amerikai erők a jelentés szerint nem végeztek megfelelő elemzést annak kockázatára vonatkozóan, hogy a fegyvereket az orosz erők megszerezhetik.
Harckocsik, drónok, légvédelem: Ukrajna az első az előbbiek ellenére is, ugyanis az amerikai kormány el akarja halasztani bizonyos fegyverek más országoknak történő szállítását, hogy először Ukrajna légvédelmét erősítsék meg.


