Exponenciális ütemben fogja növelni atomfegyvereinek számát Észak-Korea, hogy bármikor meg tudja védeni biztonságát – jelentette ki Kim Dzsongun az ország megalapításának évfordulóján mondott beszédében az állami média keddi tudósítása szerint. A vezető azt hangoztatta: erős katonai jelenlétre van szükség az Egyesült Államok és követői jelentette térségbeli fenyegetés miatt.
„Teljesen végigvisszük azt a politikánkat, amely az atomfegyverek számának exponenciális mértékű növelésén alapuló nukleáris fegyveres erőkre épül” – fogalmazott Kim Dzsongun a KCNA állami hírügynökség közlése szerint párt- és kormánytisztviselők előtt beszélve.
Az ázsiai ország a stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) számításai szerint körülbelül 50 nukleáris töltetű rakétafejjel rendelkezik.
Az elmúlt hónapokban többször érkezett hír arról, hogy Észak-Koreában több rakétakilövő rendszert tesztelnek, amit Dél-Korea és az Egyesült Államok is határozottan ellenez. Észak-Korea többször is hangsúlyozta, hogy jogában áll olyan fegyvereket fejleszteni, melyekkel megvédheti magát, ezek a tesztek azonban sokak szerint túlmutatnak a nemzetvédelmen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.