Vitézy Dávid: meghátrált a MÁV-HÉV, nem lesz járatritkítás
„Volt értelme a határozott és egységes kiállásnak Budapesten: immár a BKK-nak írt hivatalos levélben is meghátrált a MÁV vezetése a korábban általuk tervezett és levélben részletesen ismertetett HÉV-járatritkítási tervekből” – posztolta Vitézy Dávid a Facebook-oldalára.

A fővárosi képviselő megfogalmazása szerint „valahogy mégis sikerül megjavítani néhány alkatrészhiány miatt félreállított vonatot. Legyen is így a valóságban, ellenőrizni fogjuk!” Hozzátette, hogy
a HÉV-vonatok cseréje és a pályák felújítása ettől még sürgető, a leállított HÉV-fejlesztéseket újra kell indítani.
Egy hónappal ezelőtt a MÁV-HÉV korábbi, azóta távozott vezetője azt írta a minisztériumnak, hogy a HÉV menetrendjében nem lesz változás, s ezt a BKK is tudomásul vette. Azonban mindössze három héttel később az egykori MÁV-HÉV-vezér a tárca megkerülésével már járatritkításról beszélt a fővárosi közlekedési cégnek, noha azt sem a MÁV, sem a minisztérium nem hagyta jóvá.
Vitézy is arról számolt be, hogy újabb HÉV-ritkításokat tervez bevezetni az állam,
erre Lázár János építési és közlekedési miniszter azt írta: „Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban!”


