Brutális vonatkisiklás Norvégiában: sziklaomlás okozta a vonat vesztét – képek
Egy ember életét vesztette a norvégiai Bjerka és Mo i Rana városok között történt brutális vonatkisiklás következtében, és körülbelül tíz másik személy részesült orvosi ellátásban. Az SJ, amely a Nordlandsbanen vasútvonalat üzemelteti, megerősítette, hogy egyik munkatársuk, a vonat vezetője vesztette életét a balesetben, amit a rendőrség is megerősített.

„Nagyon szomorú és megterhelő nap ez mindannyiunk számára az SJ Norvégiánál. Gondolataink az elhunyt hozzátartozóival vannak. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy támogassuk azokat, akiket érintett ez a tragikus esemény” – nyilatkozta Rikke Lind, az SJ Norge vezérigazgatója. A rendőrség szerint
49 embert kellett evakuálni a vonatról.
A rendőrök átvizsgálták a vonatot, és jelenleg a kimentett utasok számának pontosításán dolgoznak a jegyzék alapján – mondta Bent Are Eilertsen, a Nordlandi rendőrség törzsfőnöke. Az információk alapján a kisiklást egy kőomlás okozhatta. „Nyilvánvaló, hogy az érintett területen sziklaomlás történt, és valószínű, hogy ez okozta a vonat kisiklását” – nyilatkozta Harry Korslund, a Bane Nor szóvivője a norvég VG-nek.

A vonat öt kocsiból állt, beleértve a mozdonyt. A mozdony és az első kocsi siklott ki, erősítette meg Widar Lian, az SJ szóvivője. A baleset délután 14 óra 15 perc körül történt, és a helyszíni képeken egy nagy szikla látható a síneken.
A mozdony és az első kocsi egy lejtőn landolt.
„A baleset borzalmas, ez magától értetődik. Most csak abban reménykedünk, hogy a lehető legjobban alakult a helyzet” – mondta Paul Asphaug, Hemnes polgármestere.

A hét elején a Keleti pályaudvarban is történt egy vonatkisiklás. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója hétfőn délelőtt egy Facebook-bejegyzésben közölt részleteket az esetről. Elmondta, hogy a balesetben egy szerelvényvonat volt érintett, amely utast nem szállított, sőt, a közelében sem tartózkodtak utasok, így senki sem sérült meg. A mozdonyvezető észlelte a pályahibát, és ennek megfelelően cselekedett, ő is sértetlenül megúszta a kisiklást.


