Moszkvában találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A találkozón az orosz diplomácia vezetője először a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, a fokozódó kereskedelmet, valamint a beruházások növekedését méltatta, amely minden nehézség ellenére még zászlóshajó projektek létrehozását is lehetővé teszi.
Válaszában Szijjártó Péter elmondta, hogy látogatása a magyar békemisszió része, hiszen aggódva figyeljük az Ukrajnában zajló eszkalációt, noha a háborúnak véleménye szerint nincs megoldása a csatatéren, ezért nyitva kell tartani a diplomáciai csatornákat is. A tárcavezető szerint ezért aki ez ellen van, az a béke ellen is van.
De hozzátette, hogy Magyarország szeretné fejleszteni a gazdasági kapcsolatokat is a szankciók által nem érintett területeken.
Lavrov ezután arról szólt, hogy valóban szükség van a konfliktus lezárására, és aki a harctéren akar stratégiai győzelmet elérni, az saját népét sem szolgálja. Több javaslat is érkezett a béke elérésére, köztük Orbán Viktor béke missziója, de van az asztalon
által letett javaslat is. Az orosz külügyminiszter beszélt arról is, hogy meg kell hallgatni a frontvonal közelében élők, a Kijev által csak terroristának titulált emberek hangját is. Az ő jogaik csorbítása, nyelvük vallásuk gyakorlásának ellehetetlenítése vezetett a háború kitöréséhez. A nyugati diplomácia számára az emberi jogok Lavrov szerint csak addig fontosak, amíg azok nem az Ukrajna területén élő oroszok jogairól szólnak.
Lavrov felidézte Vlagyimir Putyin asztanai szavait, mely szerint Ukrajna NATO-csatlakozása Oroszország számára nem elfogadható. A cél Oroszország és az ukrán területen élő oroszok jogainak a biztosítása. Azonban aggódva hallja azokat a nyugati hangokat, melyek ugyan fegyverszünetet akarnak, de azt Ukrajna felfegyverzésére használnák.
Ez nem a béke felé vezető út az orosz külügyminiszter szerint. Az is aggodalomra ad okot, hogy a nyugat mindenben Zelenszkijre hallgat, de Oroszország kész tárgyalni a tűzszünetről, ám ehhez az ukrán elnök ezt tiltó rendeletét is hatályon kívül kell helyezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.