Határsértőket rejtett a Kamaz platója
A kárpátaljai Nagypalád településen a határőrök feltartóztattak egy Kamaz teherautót, amelyben 13 ember rejtőzött el homok alatt, hogy így jussanak át az államhatáron Magyarországra – közölte az ukrán határőrszolgálat.

A közlemény szerint a teherautón elrejtőzött férfiak Ukrajna kilenc régiójából származtak: hárman Zaporizzsja, ketten Lviv megyéből, ketten Kijev környékéről, egy-egy személy pedig Kárpátaljáról, valamint Dnyipropetrovszk, Csernyihiv, Kirovohrad, Voliny és Odessza megyékből.
A határőrség tájékoztatása szerint a férfiak a homok alá bújva, illegálisan akartak Magyarországra jutni, és ezért a szolgáltatásért 8-10 ezer dollárt fizettek a „fuvarozónak”.
Később kiderült, hogy egy kiterjedt bűnszervezett üzemelteti ezt az embercsempész-hálózatot. A házkutatások nyomán a rendfenntartók pénzt, öt járművet, három éjjellátót, három puskát és egy önvédelmi pisztolyt foglaltak le.
Három szervezőt vádoltak meg az illegális migráció megszervezésével, illetve elősegítésével. A huszti járási bíróság egyiküket már hatvan napra előzetes letartóztatásba is helyezte.
Közben a fronton
Az Ukrajna keleti részében harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportja a Telegramon arról számolt be, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk térségében lévő egyik településnél – amelyet nem neveztek meg – az ukrán csapatok rohama miatt az oroszok kénytelenek voltak feladni előretolt állásaikat. A közleményben hozzátették:
Az ukrán hírszerzés információi szerint azon a területen, ahonnan az oroszok visszavonultak, parancsnokaik az elveszített állások visszaszerzésére utasították az orosz katonákat, azzal fenyegetve meg saját alárendeltjeiket, hogy különben lelövik őket.


