Folyamatos tárgyalásokat folytatunk az amerikai kormányzattal ebben a kérdésben, és megerősíthetem, hogy az első ellenvámintézkedések hatályba lépésének időzítését módosítottuk, ez azonban nem változtat az intézkedéseink hatásán – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
A EU-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón a testület elnöke kiemelte, hogy az EU elvben ellenez mindenféle vámot. A vámok olyanok, mint az adók: rosszak a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt, az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Ugyanakkor Von der Leyen szerint az ellenintézkedések nagyon fontosak, mert az Egyesült Államok vámjainak lehetséges hatása akár 28 milliárd dollár is lehet, míg
az Európai Unió 26 milliárd euró értékű ellenintézkedéssel válaszol.
Mint mondta, az ellenintézkedések két héttel történő halasztásának az a célja, hogy megtalálják a megfelelő termékegyensúlyt, amely tükrözi a termelők, az exportőrök és fogyasztók érdekeit, és természetesen minimalizálja a negatív hatásokat az európai gazdaságra nézve. A vámok így április közepén lépnek életbe.
A bizottság elnöke a csúcstalálkozó témáit taglalva elmondta: az energia terén érdekes vitát folytattak a vezetők és világosan kiderült, hogy az energiaárak csökkentésének legjobb módja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiák, vagyis a nukleáris energia és a megújulók felé való elmozdulás.
A bizottság által szerdán bemutatott megtakarítási és beruházási unió nevű cselekvési tervvel kapcsolatban elmondta: Európa vezető a megtakarítások terén, ám ez elsősorban az amerikai piacot erősíti az európai tőkepiac széttagoltsága és lassúsága miatt. A cselekvési terv célja, hogy a polgárok jobb hozamot érjenek el, miközben a vállalkozások könnyebben hozzáférjenek a tőkéhez.
Ehhez egy egységes piac kialakítása szükséges, amely vonzóvá teszi a pénz elhelyezését az EU-ban. Mint mondta, a megbeszélések az egyes iparágakra is összpontosítottak. A tiszta ipari megállapodás az energiaigényes és tiszta technológiai iparágakat célozza. Stratégiai párbeszédet folytattak az autóiparral és az acéliparral, mindkettőhöz akcióterv készült. A következő kiemelt szektor a vegyipar lesz.
Von der Leyen szerint az európai védelem jövőjéről szóló fehér könyv bemutatása kiemelten fontos lépés volt, hiszen a versenyképesség és a védelem elválaszthatatlan egymástól. Kiemelte, hogy a tagállamoknak megnyitják a nemzeti mentesítési záradékot, amely biztosítja, hogy védelmi kiadásaikat növelhessék anélkül, hogy ezzel túllépnék az uniós költségvetési korlátokat.
Hozzátette, hogy a bizottság előterjesztette a SAFE (Security Action for Europe) programot, amelynek középpontjában a közös beszerzés és az ipari együttműködés áll. Ezen keresztül akár 150 milliárd eurónyi hitel válik elérhetővé a tagállamoknak, amelyet védelmi beruházásokra fordíthatnak.
Emmanuel Macron francia elnök a tanácskozás végén úgy nyilatkozott, hogy az új közös uniós hitelfelvétel elkerülhetetlen lesz, de erről még nincs teljes kompromisszum. Megjegyezve, hogy a megfelelő pénzügyi eszköz kiválasztásáról később kell majd tárgyalni, mivel ez elkerülhetetlenül megosztja az EU-tagállamokat.
Ukrajna-csúcs: csak Magyarország állt ki a béke mellett
Most sem született érdemi döntés az amerikai támogatások helyettesítéséről. Orbán Viktor azonban kiállt a béke mellett, és az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján egyedüli vezetőként vétózta meg Ukrajna további pénzelését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.