BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre keményebb a mozgósítás Ukrajnában – ellenőrzik az egyetemeket

Tüzetes ellenőrzések kezdődtek a felsőfokú tanintézményekben. A kontrollra a hadkötelesek felkutatása miatt van szükség.

Mihajlo Vinnickij oktatásiminiszter-helyettes egy interjúban arról beszélt, hogy tüzetes ellenőrzések kezdődtek az ukrajnai felsőfokú tanintézményekben. Az erre vonatkozó minisztériumi szándékról korábban már portálunk is beszámolt írja a Kiszo.

hadköteles
Mindenkire szükség van  fronton egyre agresszívebben kutatják fel a hadköteleseket/ Fotó: Andre Luis Alves / AFP

A szigorú kontroll mintegy 100 egyetemet és főiskolát érint, célja, hogy leleplezzék azokat a 25 évesnél idősebb hallgatókat, akik a törvényi kiskapukat kijátszva próbálnak kibújni a mozgósítás alól. A szaktárca helyettes vezetője elmondta, ellenőrzik, hogy az érintett diákok valóban látogatják-e az előadásokat, idejében eleget tesznek-e tanulmányi kötelezettségeiknek, vizsgáiknak, szigorlataiknak például, rendben befizetik-e a tandíjat és hasonlók. Vinnickij elismerte, 

sokan csak álcázzák magukat a toborzók elől, de lényegében nem vesznek részt az oktatásban.

Amióta kitört a háború, Ukrajnában tízezrekkel nőtt azok száma, akik már elmúltak 25 évesek és hirtelen most jutott eszükbe, hogy felsőfokú tanulmányokat folytassanak, merthogy az lehetőséget ad a katonai behívás halasztására. A turpisságok miatt már eddig is folyamatosan szigorodtak a 25 év felettiekre vonatkozó egyetemi szabályozások, s ez a hatósági fellépés válik most még erősebbé.

A Kiszo úgy tudja, az ungvári egyetemen is többtucatnyi, hadköteles korú hallgatótól vonták meg a felmentés jogát, akiknek adatai a katonai toborzóirodák rendelkezésére állnak.

Razziákat tartanak, beépülnek

Úgy tűnik, valóban mindenkire szükség van a fronton. Nemrég írtunk arról, hogy megerősítik a mozgósítás végrehajtásának ellenőrzését, és új eszközt is bevezetnek a hadkötelesek felkutatására. Olyan bejegyzések terjednek a közösségi médiában, amelyek arra utalnak, hogy Ukrajna legnépszerűbb helyei a rendőrség és a toborzó figyelme alatt állnak. Kárpátalján, azon belül 

Ungváron is nagyszabású razziák voltak ebben a hónapban.

A rendőrök és a toborzó munkatársai a város központjában lévő éttermekben és kávézókban ütöttek rajta a hadköteles korúakon. Az embereket kisbuszba ültették, majd a toborzóba szállították.

Egy másik új módszert is bevezetettek: az embereket az interneten is meg tudják találni, úgy, hogy a rendőrök csatlakoznak a társasházak csevegési csoportjaihoz, és ott megfigyelik, hogy kit kell begyűjteni.  Az ügyvédek aggodalmukat fejezték ki ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban. Úgy vélik, hogy a toborzótisztek munkájáról szóló bejegyzések a chatben a fegyveres erők törvényes tevékenységének akadályozására tett kísérletként értelmezhető, ami közigazgatási vagy büntetőjogi felelősségre vonást von maga után.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.