Kedvükre vedelhetnek az amerikaiak – az új iránymutatás nem tér ki az alkoholra
A Reuters három, az ügyhöz közel álló forrása szerint az amerikaiaknak szóló frissített étrendi irányelvek várhatóan tartalmaznak majd egy rövid nyilatkozatot, amely az alkohol mértékletes fogyasztását javasolja – ez jókora visszalépés az eddigi italozásra vonatkozó ajánláshoz képest.

Hasonló irányelvek máshol is léteznek. Az Egyesült Királyság például legfeljebb heti 14 egység alkoholfogyasztást javasol. Kanadában arra figyelmeztetnek, hogy már napi két ital is növeli az egészségügyi kockázatokat. Ám sokan úgy vélik, hogy teljesen értelmetlenek a napi ajánlások.
Diplomatikus politikusok – nincsenek az italozás ellen
Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter, aki köztudottan absztinens, miközben hallgatott az alkohol témaköréről, szűkszavúan annyit mondott, a közelgő irányelvekben a teljes értékű élelmiszerekre kell összpontosítani.
Az iparág győzelmet arathatott, ugyanis szigorúbb irányelvek bevezetésétől tartottak, miután az Egészségügyi Világszervezet fokozta figyelmeztetéseit.
Vivek Murthy, az Egyesült Államok korábbi főorvosa szerint az alkoholfogyasztás legalább hétféle rák kockázatát növeli, és figyelmeztető címkék felhelyezését szorgalmazta az alkoholos italokon.
Az új ajánlás is kitér majd az alkoholra a Reuters egyik informátora szerint, ám valószínűleg mindössze egy-két mondat erejéig. Az is elképzelhető, hogy a függelék tartalmazza majd a mértékletes fogyasztásról szóló irányelvet, azaz néhány számot.
Megalapozatlan, elfogult, nem objektív
A Science Over Bias, egy amerikai sör-, bor- és szeszesital-termelőket, -gyártókat, -forgalmazókat és -kiskereskedőket képviselő csoport szerint az irányelveknek megalapozottnak kell lenniük, tudományos bizonyítékokon kell alapulniuk, és mentesnek kell lenniük az elfogultságtól vagy az összeférhetetlenségtől.
Eva Greenthal, a táplálkozással, egészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal foglalkozó nonprofit szervezet, a Center for Science in the Public Interest vezetője szerint az irányelvekben lévő, általánosabb nyelvezet
olyan homályos, hogy nem is ér semmit.
Pedig a kockázatok valósak lehetnek
Két tanulmány készült az irányelvek bizonyítására. Az első megállapította, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás összefüggésben áll bizonyos rákos megbetegedések kockázatának növekedésével, de csökkentheti a stroke kockázatát.
A másik jelentés ezzel szemben megállapította, hogy az alkoholfogyasztás növeli a korai elhalálozás kockázatát. Emellett szinte biztos, hogy az alkoholfogyasztás mennyisége a kor előrehaladtával egyre nő, azaz a rizikók folyamatosan erősödnek.


