BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-ban is hajlanak a Brexit halasztására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A bennmaradó tagországok vezetői hajlanak az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének elhalasztására, annak hossza azonban még viták tárgya – derült ki a szerdai rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcsot megelőző nyilatkozatokból.

Angela Merkel német kancellár a brüsszeli találkozóra érkezve fontosnak nevezte, hogy a szigetország felkészüljön arra, hogy a kilépési határidő meghosszabbítása esetén részt kell vennie a május végi európai parlamenti választásokon. Mint mondta, erre az uniós intézmények működőképességének biztosítása érdekében van szükség.

Kiemelte, a bennmaradó tagállamoknak „történelmi felelősségük”, hogy helyes döntést hozzanak, ezért „nyílt és konstruktív” vitát kell folytatni.

„Fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy mi az érdekünk, ez pedig egy olyan rendezett brit távozás, amely lehetővé teszi a huszonhetek egységének megőrzését” – közölte.

Semmi sem biztos

Emmanuel Macron francia elnök ennél óvatosabban fogalmazott. „Még nem született döntés semmiről, különösképp nem egy hosszú kiterjesztésről. Jelen pillanatban szerintem semmit nem szabad biztosra venni” – mondta.

A hosszú halasztást sajtóhírek szerint leginkább ellenző Macron hangsúlyozta, Theresa May brit kormányfőnek mindenekelőtt világossá kell tennie, hogy mik a tervei. Aláhúzta: a legfontosabb az, hogy semmi ne sodorja veszélybe az európai projektet.

Eljött a döntések ideje

– hangoztatta.

Az Európai Unióból történő brit kiválás ügyéről rendezett rendkívüli európai uniós csúcstalálkozó résztvevői Brüsszelben
Fotó: MTI/EPA/POOL/Olivier Hoslet

Mark Rutte holland kormányfő arról számolt be, egyetért abban Macronnal, hogy fontos először meghallgatni May terveit, a halasztás végső határideje ugyanis számos kérdéstől is függ, erről vitát fognak folytatni.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök kiemelte, a kiterjesztés önmagában még nem oldja meg a problémát, de több időt adna a briteknek, hogy megoldást találjanak, ezért „megér egy próbát”.

Hozzátette azonban,

meglehetősen frusztráló, hogy ennyi idő után sem sikerült rendezni az ügyet,

ráadásul minél hosszabb a kiterjesztés, annál nagyobb a kockázat is, hogy veszélybe kerül az uniós intézmények legitimitása és integritása, ezért szilárd biztosítékokra van szükség.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kijelentette, a káosz elkerülése érdekében támogatná a határidő hosszú kitolását, és erről beszélt olasz kollégája, Giuseppe Conte is.

Sebastian Kurz osztrák kancellár elmondta, a maga részéről a rövid hosszabbítás pártján áll, ami lehetővé teheti a megállapodás nélküli, kemény Brexit elkerülését.

Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Charles Michel belga kormányfő azonban úgy vélekedett, nem biztos még a hosszabbítás, és az sem, hogy az pontosan milyen feltételekkel képzelhető el. Leszögezte mindazonáltal, egy esetleges kiterjesztés nem zavarhatja meg az EU működését vagy a választásokat.

Figyelmeztetett,

el kell kerülni, hogy a közösség a Brexit-folyamat túszává váljon,

s hozzáfűzte, nem létezik olyan, hogy egy ország csak félig tagja az EU-nak, hosszabbítás esetén a briteknek folytatniuk kell a jóhiszemű együttműködést.

Cseh kollégája, Andrej Babis reményét fejezte ki, hogy a szigetország a vártnál is több időt fog kapni, és kiemelte, ő arra számít, hogy jövő márciusig vagy az idei év végéig hosszabbítják a határidőt, rugalmas feltételek mellett.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Samuel Beckett abszurd drámájára utalva úgy fogalmazott, hogy „még mindig Godot-ra vár”. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, nem rövid vagy hosszú, hanem „hasznos és intelligens” hosszabbításban gondolkozik.

Hasonló véleményének adott hangot Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója is, mondván, a kiterjesztésnek valamilyen célt kell szolgálnia, hasznosnak kell lennie.

Szlovénia kormányfője, Marjan Sarec pedig egy öngyilkosságra készülő emberhez hasonlította az Egyesült Királyságot, akit megpróbálnak megmenteni, de ő ezt nem akarja, és végül mindenkit magával húz a mélybe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.