BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rengeteg újságíró lesz ott Trump és Kim Dzsong Un találkozóján

Kétezer-hatszáz újságírót akkreditáltak az amerikai elnök és az észak-koreai vezető jövő heti vietnami csúcstalálkozójára.

Kétezer-hatszáz újságírót akkreditáltak Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jövő heti vietnami csúcstalálkozójára – közölte csütörtökön Le Hoai Trung miniszterelnök-helyettes.

Kin Dzsong Un észak koreai vezető (b) és Donald Trump amerikai elnök (j)
Fotó: AFP

Elmondta, csupán húsz napjuk volt a felkészülésre azt követően, hogy Trump a vietnami fővárost, Hanoit nevezte meg az észak-koreai vezetővel tartandó megbeszélések helyszíneként. Emlékeztetett egyben arra, hogy a tavalyi, első csúcstalálkozó vendéglátó államának, Szingapúrnak ugyanerre a feladatra két hónapja volt.

Nguyen Xuan Phuc vietnami kormányfő korábban utasította a minisztériumokat és más intézményeket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a csúcstalálkozó biztonsága és sikeres megrendezése érdekében. Külön felhívta a figyelmet a külföldi vendégek fogadására, kiemelve, hogy a legjobb feltételeket kell kialakítani a külföldi újságírók számára a találkozó tudósításához.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.