A Pókember nem létezik, a pókok viszont tényleg képesek a vastagságukhoz képest bivalyerős fonalat szőni és a falakon mászni. Kétféle falmászó technikájuk van, egy részük friss, ragacsos pókfonaldarabokat sző a lábai kapaszkodó felületeire, és vígan szaladgál a plafonon is. Vannak olyan fajták, amelyek lábain milliónyi apró, kapaszkodó szőrszál található. Ezek a szőrök a fal legapróbb réseibe is képesek belekapaszkodni és együttesen akkora erőt kifejteni, hogy stabilan tartsák az apró testet. A vakmerő “falmászók” is az épületek apró réseit használják ki, hogy életveszélyes mutatványaikat teljesítsék.
A pókok másik “csodája” a pókfonal. Célja a sokkal nagyobb tömegű repülő rovarok befogása és rögzítése addig, amíg a pók akcióba nem lép, és megbénítja a zsákmányt. Számítások szerint a pókháló fonala erősebb, mint az acél, vagyis ha egy darukötél vastagságú pókfonatot elő lehetne állítani, akkor nagyobb terheket lehetne mozgatni a segítségével.
Mivel a pókok nem hajlandók teammunkára, ezért a mérnökök a géntechnológiát hívták segítségül “fonalanyag” előállítására. Elképesztő ötlet alapján a pókok fonal-előállítását vezénylő génjét átültették kecskékbe. Meglepő módon a nőstény kecskék tejében megjelent a fonal proteinje, méghozzá jelentős mennyiségben. Egy kecske naponta 7 gramm proteint képes előállítani.
A konstruktőrök természetesen nem darukötelet, hanem vékony, szívós fonalakat állítanak elő a génmanipulált proteinből. Ezek a fonalak könnyebbek és erősebbek mint a kevlár és rugalmasak, mint a nejlon. Kiválóan használhatók orvosi vagy űrkutatási célokra, de golyóálló mellény is készülhet pókselyemből, tekintettel a pihekönnyű anyagra.
