Logisztika

Intermodális csomópont lehet Észak-Pesten

A káposztásmegyeri intermodális központ az újpesti közlekedésjavítási elképzelések leglátványosabb eleme, de talán a legbizonytalanabb is, mert az M3-as metró meghosszabbítása odáig csak a távlati fővárosi tervek része.

Pest legészakibb kerületének terítéken lévő fejlesztési koncepciójában a közlekedési fejezeteknél figyelembe kell venni a fővárosi elképzelések részét képező M3-as metró meghosszabbítását is. Akkor is, ha a nyomvonal kivezetése Káposztásmegyerre nincs terítéken, csak a jövő zenéje, sőt a metrónak még a Rákospalota–Újpest vasúti megállóba álmodott végállomásáról „sem állnak rendelkezésre engedélyezési kérelmek” az erről közzétett dokumentumok szerint.

Az intermodális központ gondolata azonban ígéretes, Újpest északi részének közúti és tömegközlekedésén lendítene, segítve a bejutást a főváros központjába, és erősítve a közlekedési kapcsolatot a szomszédos XV. kerülettel.

A csomópont a Megyeri út meghosszabbításánál, a vasútvonal alatti, közúti aluljárónál létesülne. Itt lenne valamikor az M3-as metró végleges végállomása is. A szerelvény Káposztásmegyeren már a felszínen futna, a lakótelepen két megállója lenne: az egyik a Bőröndös utca, a másik az Óceánárok utca közelében, utóbbinál 150 férőhelyes P+R parkolóval. Ha kiviszik odáig a metrót, el kell bontani a kiszemelt nyomvonalán – a Külső Szilágyi úton – lévő villamospályát. (A pályát nemrég újították fel, de a munka aligha vész kárba, mivel az említett M3-as-terv egyelőre fiókban van.)

Az elképzelések megvalósítása részben a központba való bejutását segítené
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az intermodális központba kerülne át a lakótelep északi részén lévő buszvégállomás (Homoktövis utca), a déli részén (Óceánárok utca) lévő szerepe pedig csökkenne, feladatait részben átvenné az intermodális központ. A déli részen épülne egy-egy vasúti aluljáró az Óceánárok és a Közvágóhíd utca között. Kiépítenék a Baross utca még hiányzó szakaszát is, amely a Káposztásmegyer és a megyeri kertváros közötti forgalmat segítené.

Északon az intermodális központig hosszabbítanák meg a XV. kerületből a Megyeri úti aluljárón át érkező buszvonalat. A csomópont IV. és XV. kerületi részén összesen 500 autó elhelyezésére alkalmas P+R parkolót célszerű létesíteni, de lenne a kerékpárosok számára B+R is.

Az intermodális központban lenne egy vonatmegálló is, ezt a MÁV alakítaná ki a Budapest–Vác-projekt részeként. A projekt során az S-Bahn típusú közlekedés érdekében két új vasúti vágány is épülne.

Újpest önkormányzata a fenti javaslatcsomag mellett összeállított két másikat is, mert a kerület három fejlesztési területből áll. Ezek a Káposztásmegyeri lakótelep városrész, Dél-Újpest és az Újpesti lakótelep. Az ezekre vonatkozó kerületi építési szabályzatokat (KÉSZ) a megváltozott építésügyi, terület- és településrendezési, valamint településképi törvényi és jogszabályi környezethez igazítva kell módosítani. A módosító javaslatokat a képviselő-testület már több mint egy hónapja megtárgyalta, az azokban foglaltakkal egyetértett, a véleményeztetésnél tartanak.

A metró esetleges meghosszabbítása befolyásolja a KÉSZ-ek más részeit is. Az Árpád út és a Rózsa utca térségében például ki lehetne alakítani 25 ezer bruttó négyzetméternyi irodát, 16 ezer bruttó négyzetméter kereskedelmi felületet és feleekkora lakófelületet – az utóbbi mintegy 150 lakás –, mindezt mélygarázsokkal kiegészítve, de csak az M3-as metró tervezett meghosszabbítása után, mert a metrónak épp a Rózsa utcánál lenne az egyik megállója.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Újpest intermodális központ vonat busz Káposztármegyer
Kapcsolódó cikkek