Egy forrás arról tájékoztatta a Reuterst, hogy az Amazon.com Inc. és a General Motors Co. vállalatok tárgyalásokat folytatnak az elektromos furgonok gyártására készülő Rivian Automotive LLC vállalattal kisebbségi résztulajdon vásárlásáról.
A két cég befektetése 1-2 milliárd dollár piaci tőkeértékhez juttatná a Michigan állambeli Plymouthban alapított startup vállalatot.
Az Amazon és a Rivian elzárkózott a hírügynökség értesülésének kommentálásától. A General Motors közleményében a Rivian méltatására szorítkozott, de nem tett említést arról, hogy bármilyen tárgyalások lennének folyamatban. „Nagyra értékeljük, amit a Rivian a zéró-emissziós és teljesen elektromos mobilitás jövőjéért tesz” – írja a GM közleménye.
A Rivian 2020 őszén tervezi piacra dobni tavaly novemberben bemutatott R1T elektromos furgonját.
A céget 2009-ben jelenlegi vezérigazgatója R.J. Scaringe alapította. Elmondása szerint a cég elektromos járműplatformja egy, az akkumulátor egységet, a hajtásláncot, a felfüggesztést, a fékrendszert és a hűtést egyaránt a kerekek felső pereme alatt „gördeszkaként” egységbe foglaló módon a lehető legoptimálisabb rakodófelületet biztosítja egy szállítójármű számára. A Riviannak nem áll szándékában saját önvezető technológiát kifejlesztenie, ehhez más cégekkel tervez együttműködésre lépni – mondta.
Az Amazon a múlt héten jelentette be, hogy 530 millió dolláros befektetéssel szállt be az önvezető járműtechnológiai fejlesztéssel foglalkozó Aurora Innovation Inc. startup vállalatba.
A Rivian működésének pénzügyi fedezetét jelenleg az Abdul Latif Jameel Co. (ALJ) szaúdi autókereskedő cég, valamint a Sumitomo Corp of Americas és a Standard Chartered Bank pénzintézetek befektetései biztosítják.