Logisztika

Uniós pénzből újul meg a Kassa környéki úthálózat

Mintegy 173 millió eurót (56,5 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a Kassa környéki közlekedés fejlesztésére, azon belül is a felvidéki Budamér és Magyarbőd közötti, valamint a Kassaolcsvár és Rás közötti autópálya-szakaszok építésére – jelentették be szerdán Brüsszelben.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint ez a projekt javítani fogja az úthálózatot Kassa környékén, így a város 240 ezer lakosa gyorsabban és biztonságosabban közlekedhet majd a jövőben, illetve jobb lesz az összeköttetés Szlovákia és a környező országok között.

A kassai térség lakosai lesznek az első haszonélvezői a fejlesztésnek. Végső soron azonban minden európai és az európai gazdaság egésze is profitálni fog a jobb összeköttetésből és annak kedvező hatásaiból a növekedés, a és a turizmus terén

– közölte Maros Sefvovic, a brüsszeli testület szlovák alelnöke.

Fotó: MTI/Varga György (Képünk illusztráció)

 

A projekt a tervezet szerint az idén decemberre elkészül.

Az csaknem 3,5 milliárd eurót (nagyjából 1140 milliárd forintot) fordít a szlovákiai közlekedési és energetikai hálózatok fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési ciklusban.

Kassa Európai Unió fejlesztés úthálózat
Kapcsolódó cikkek