Júliustól napi ezer járatot indít a Ryanair
Június 10-től eltörli a járatmódosítási díjat az újonnan foglalt júliusi és az augusztusi járatok esetében a Ryanair – közölte a légitársaság kedden. Az utasok december 31-ig módosíthatják a járatokat, de csak az eredeti útvonalon.

A HVG szemléje szerint a cég napi ezer járatot indít majd július 1-jétől. Dara Brady, a Ryanair marketing és digitális igazgatója elmondta, hogy a döntéssel az utasok bizalmát szeretnék elnyerni, illetve biztosítani szeretnének egy rugalmas megoldást azoknak, akiknek megváltozik az utazási tervük.